Rendezvény

Szenttamas.rs

Ahol minden a meggyről szól

 

Jubilelumi, tizedik alkalommal ünnepelnek falunapot, és tizenegyedik alkalommal szerveztek meggynapokat Bácsfeketehegyen június 6-a és 8-a között. A rendezvénysorozat pénteken délelőtt 10 órakor a helyi iskoláskor előtti intézmény karneváli sétájával indult, majd este 19 órától a színházteremben a kruščići       művelődési egyesület szerb nyelvű gyermek előadását mutatták be. A rendezvénysorozat hivatalos megnyitójára szombaton délelőtt került sor a  kultúrotthonban, ahol a  nagyszámú vendéget először Bojtos Béla, a  helyi közösség tanácselnöke üdvözölte. Közöttük Bodnár Andrást, Köcsér község polgármesterét, a horvátországi testvértelepülés Vörösmart képviselőit, Szank község képviselőit, a romániai Jákóhodos település polgármesterét Kendi Dezsőt, Golubinci Helyi közösségének alelnökét Dragan Đukićot, Dobai Jánost, Torda polgármesterét, Juházs Bálint tartományi gazdasági titkárhelyettest, dr. Molnár Viktor tartományi titkársegédet, Orosz Attila bácskai református esperest, Pál Károlyt, a kishegyesi községi képviselő testület elnökét, a doroszlói vendégeket és mindenkit, aki jelenlétével megtisztelte az ünnepséget. A megnyitót követően Bácsfeketehegy és Golubinci települések között együttműködési szerződés aláírására került sor. Bojtos Béla kiemelte, már csaknem öt éve a kultúra és a sport területés szoros együttműködés alakult ki a szerémségi településsel, és ezt a kapcsolatot szeretnék magasabb szintre emelve továbbvinni, illetve hivatalossá tenni. Golubinci előtt az erről szóló dokumentumot Dragan Đukić látta el kézjegyével, aki felszólalásában elmondta, nagyon örül annak, hogy végre hivatalos lett a két helyi közösség együttműködése: – Bízom abban, hogy ez az együttműködés tovább mélyül és hosszantartó lesz – mondta Golubinci képviselője.

Dr. Molnár Viktor, tartományi mezőgazdasági segédtitkár a megnyitót követően a sajtónakMolnár Viktor nyilatkozva elmondta, hogy a mezőgazdasági titkárság felismeri annak a fontosságát, hogy a helyi jellegű rendezvények megtartása hagyományőrző szereppel bír.

– Bizonyos módon és hálózaton keresztül úgy az önkormányzatoknak, a helyi közösségeknek mint a civil szervezeteknek lehetőségük van pályázni a tartománynál a rendezvények szervezése kapcsán. A másik dolog, amit ugyancsak támogatni fogunk, az a  feketicsi meggy eredetének levédése. És nemcsak a meggyet illetően, hiszen hasonló eredetiség-levédések folyamatosan lesznek más téren is, és a tartományi mezőgazdasági titkárság ezekez is támogatni fogja különböző pályázatok útján. Magyarán, aki ezt a folyamatot végbeviszi, az anyagi rész mindegy 50 százalékát vissza tudja így igényelni. Ami pedig magával a feldolgozással foglalkozókat illeti, erre van egy külön pályázat, amelyre borászok, méhészek és más jellegű feldolgozással foglalkozók jelentkezhetnek különböző eszközök vásárlása kapcsán, amiben szintén anyagilag tudunk segíteni – mondta a mezőgazdasági segédtitkár.

A bácsfeketehegyi Gazdakör aktív szerepet vállalt abban, hogy ma az itt megtermeltOrosz Kálmán feketemeggy önálló fajtaként legyen elismerve. A szervezet elnöke Orosz Kálmán elmondta, hogy ez valóban így igaz, és a meggy külön fajtaként Prima néven már el van ismerve, azonban a folyamatnak ezzel még nincs vége: – A bácsfeketehegyi meggynek még meghatározott technológiai folyamatokon kell keresztülmennie ahhoz, hogy egy elismervényt tudjunk a név mellé nyújtani, és mint bioterméket tudjuk a továbbiakban forgalmazni. Már tettünk lépéseket ebben az irányban, és bízunk benne, hogy törekvésünk hamarosan eredményeket is hoz. Ezt a meggyet egyébként elég kis területen termeljük, csak itt a falu környékén van belőle, azonban, köszönve a jó időjárásnak az idén olyan sok termett, hogy nem tudjuk, ki fogja leszedni – mondta a Gazdakör elnöke.

Megnyitó

A szombat délelőtti program 11 órától a pécsi Szakácsné Kozári Piroska tárlatának megnyitójával folytatódott, majd a Sárközi Ferenc Tájház, a Vinum Lódi borospince és a Horkai család meggyesének megtekintése következett. A bácsfeketehegyi nők egyesülete a Hestia szervezésében a Kultúrotthon teraszán egész nap meggy és méz termékbemutató, valamint kézimunka-kiállítás volt.

Kiállítás

Közben a helyi Gazdakör szervezésében a Kultúrotthon emeleti kistermében 16 órától az Újvidéki Mezőgazdasági Egyetem szakembere tanácsadással egybekötött előadást tartott a meggytermesztésről. A szombati program a vállakozók és sportbarátok barátkozásával, délután 15 órától pedig pálinkabíráló bemutatóval folytatódott. Este 21 órától került sor a már hagyományos utcabálra, 22 órától pedig tűzijátékot tartottak. Ugyanakkor helyi strandon is egész napos program várta a látogatókat.


Főzőverseny

Kirakodóvásár, bagulyás főzőverseny, civil szervezetek, vállalkozók és a községi idegenforgalmi szervezet bemutatkozása, körhinta, ugrálóvár, falunapi ingyenes lángos, meggymaglövő verseny, kötélhúzás és zsákban ugrálás és íjászbemutató is volt. Este 21 órától a medencében a fiatalokat Balkán Party várta. Szombaton a bácsfeketehegyi színházeteremben egész nap megtekinthetők voltak a képzőművészeti és fogalmazási versenypályázatok díjazott munkái, este 19 órától pedig művelődési műsorra került sor, amelyen felléptek a bácsfeketehegyi Feketics ME tagjai, az általános iskola diákjai és az óvodások.

Vasárnap a bácsfeketehegyi református templomban 9.30-tól ünnepi istentisztelet lesz, a  helyi közösség tanácstermében pedig 10 órától megemlékeznek az önkéntes véradók napjáról, 15 órakor a sportcsarnokban Falunap elnevezéssel kézilabdatornát tartanak, majd pedig 19 órától közös művelődési műsorra kerül sor, melyben fellépnek a Rúzsai Művelődési Egyesület (Magyarország), a Feketics Művelődési Egyesület és az Izida egyesület tagjai.

 

Paraczky László