Hírek

Szenttamás.rs

Kevés a zöld övezet Szenttamáson

 

Vajdaságban, ezen belül Szenttamáson is nagyon kicsi a fákkal borított terület, kevés az erdő és a szélvédő övezet, ami ökológiai szempontból  és gazdaságilag is kedvezőtlen az itt élők számára. Erről, továbbá a helyi fásítási, erdőtelepítési és ökológiai tervekről tartott a szenttamási önkormányzati hivatalban csütörtökön munka jellegű megbeszélést a belgrádi erdészeti egyetem két tanára a polgármesterrel és a helyi illetékes szervek képviselőivel.

Dr. Ratko Ristić dékánhelyettes, az egyetem tudományos-kutatómunkával megbízott  tanára elmondta, azért érkeztek Szenttamásra, hogy az itteni illetékesekkel közösen mielőbb megoldást találjanak új zöldövezetek és erdők kialakítására, a közutak melletti területek fásítására, a szántóföldekről párolgó vegyszerek kipárolgásának lefogásától, a káros északi szélhatások lefékezéséről, csapadék tárolásáról, a víz eróziós hatásának csökkentéséről és mindazokról a pozitív változásokról, amelyeket a fásítás és erdőtelepítés magával hoz. Községünk a zöld felületek számát tekintve az utolsók között van a tartományban.


Fasítás Szenttamáson aug. 14.

- Az erdők, fásítások sok irányú hasznosítása a gazdaság és a polgárok faellátásának növekvő gondja mellett környezetvédelmi, közjóléti jelentősége miatt is kiemelt feladatot jelent. Emiatt az erdőnek és a fának a gazdaságban, a természeti és települési környezet megóvásában, fejlesztésében, az egészség védelmében betöltött jelentős szerepe célszerűvé teszi a már megkezdett fásítási mozgalom továbbfejlesztését. Éppen ezért külön oda kell figyelni  a közérdekű erdőtelepítésekre és fásításokra, így különösen a városok és községek belterületének, a lakó- és ipartelepeknek, a kórházak, gyermekintézmények és üdülőhelyek környékének, a tanyák és más létesítmények, valamint a mezőgazdasági művelésre nem alkalmas területeknek a fásítására, erdősítésére. Ugyancsak fontosnak tartjuk a már meglévő kerékpárutak, játszóterek és minden olyan hely fásítását, ahol lehetőség van a zöld övezetek kialakítására – magyarázta a dékánhelyettes. Mint mondta, a házigazdákkal és az itteni szakemberekkel egyetértettek abban, hogy a fásításoknak jelentős szerepe van a gyors klímaváltozás megfékezésében, főleg a nagyobb városokban és azok környékén.

- A téli hófúvásokat illetően ez a község is megtapasztalta, hogy mekkora jelentősége van az utak menti zöld övezetek mielőbbi kialakításának, hiszen ahol vannak ilyen sávövezetek, ott a hófúvások nem okoztak nagyobb fennakadást a közlekedésben. Az ilyen és a már említett dolgok miatt szükség van a mielőbbi konkrét lépésekre, azaz a fásításra. A községi illetékesekkel megegyeztünk abban, hogy erre vonatkozóan mielőbb előkészítik a szükséges dokumentációt, az egyetem szakemberei pedig a megfelelő terepszemle után kidolgozzák azokat a szükséges projektumokat, amelyek alapján rövid időn belül elkezdődhet a munka. Azt mindenképpen még hozzá kell tenni, hogy a fásítások és zöld övezetek kialakításának jelentőségét a médián és a társadalmi tevékenységeken keresztül már iskolás korban  tudatosítani kell a gyerekeknél, ugyanakkor folyamatosan a felnőtteknél is, mert a fásítás egy soha véget nem érő folyamat. A szakemberek mellett minden állami és civil szervezetet, a cserkészeket és főleg a fiatalokat tömörítő szervezeteket minél nagyobb számban be kell vonni ebbe  a munkába – mondta  dr. Ratko Ristić.

A munka jellegű megbeszélés után Zoran Mladenović polgármester elmondta, hogy a település stratégiai tervében, amely a közelmúltban került elfogadásra, megtalálható az ökológia és a zöld övezetek kialakítására vonatkozó szakasz is.

- Nagyon bízom abban, hogy a szükséges dokumentáció rendezése után magával a projektummal a zöld övezetek kialakítását úgy a településen belül mint kívül tartósan megoldjuk. Az, hogy beszélünk róla, még nem jelenti azt is, hogy a probléma magától megoldódik. Biztos vagyok benne, hogy megfelelő hozzáállásal és munkával fel tudjuk mérni, hogy ezen a téren pontosan mi is az, amire szükségünk van. Ezt követően a stratégiai tervben szereplő akcióterv kerül megvalósításra, majd pedig a konkrét munka, amelynél számítunk úgy a hazai mint külföldi eszközökre. Személy szerint nagyon örülök annak, hogy egy ilyen tárgyilagos megbeszélés létrejött, és biztos vagyok, hogy lesz folytatása is, amely minden bizonnyal egy közös stúdium kidolgozását eredményezi – mondta a polgármester.

A csütörtöki munka jellegű megbeszélésen jelent volt még a fővárosi Erdészeti Egyetem tanára, dr. Ljubomir Let is. A szenttamási születésű szakember elmondta, hogy annak idején a vadászegyesület tagjaként rengeteget dolgoztak a zöld övezetek kialakításán a  község határában: - Azonban ez a munka már akkor is kevésnek bizonyult. Hiszem azt, hogy vannak olyan erők és csoportok, amelyeket mozgósítani lehet, és jó szervezéssel sokkal zöldebbé és szebbé tehetjük a települést – mondta.

 

Paraczky László