Hírek

Szenttamas.rs

 

Felszedték az utat átszelő síneket

Húsz évvel azután, hogy Szenttamáson áthaladt az utolsó vasúti szerelvény, pénteken, október 2-án az M-22-es úton, a település bejáratánál lévő vasúti átjárónál megkezdődött a vasúti sínek felszedése.

A szenttamási önkormányzat a Szerbiai Vasutak vállalatnál több, mint két évvel ezelőtt kezdeményezte, hogy az Újvidék felé vezető úton mielőbb szedjék fel a vasúti síneket, továbbá szereljék le az itt található sorompókat, mert azok már huzamosabb ideje használaton kívül vannak, és akadályozzák a gépjármű és gyalogos forgalmat.

Az utolsó szerelvény, amely a múlt század kilencvenes éveiben áthaladt Szenttamáson, tehervonat volt, és mint azt a helyszínen hallottuk, Óbecse és Verbász irányából főleg szenet és tűzifát szállított a településre. Azóta a síneket az út egyik és másik oldalán már rég benőtte a gaz. Mindennek ellenére a Szerbiai Vasutak vállalat dolgozói háromhavonta rendszeresen kijártak, karbantartották és olajozták mindkét oldalon a vasúti sorompót.

Egyszer talán majd a történelembe is bekerül, hogy a nap folyamán a Szerbiai Vasutak és a Szerbiai Utak vállalatok dolgozói felszedték az 1903-ban lerakott, M-22-es utat átszelő sínpárt. A még működő sorompókat is hamarosan leszerelik. Ebből pedig az következik, hogy az egykoron forgalmas, de már évtizedek óta elhanyagolt vasútállomás még hosszú ideig nem fog működni.

Felszedték a sineket 2015. október 1. képek

Felszedték a sineket 2015. október 1. képek

P. L.