Ha a művészet megvilágosítja az elmét...
Jubileumi, tizedik alkalommal ünnepelnek falunapot, és tizenegyedik alkalommal szerveztek meggynapokat Bácsfeketehegyen idén június első hétvégéjén. A háromnapos rendezvénysorozat keretében többek között a kultúrotthon nagytermében sor került Szakácsné Kozári Piroska pécsi művész tárlatbemutatójának megnyitójára. Mint azt a helyszínen hallottuk, a művésznőnek legutóbb 1981-ben, az akkori Jugoszláviában volt önálló tárlata.
Szakácsné Kozári Piroska, rajz-földrajzszakos tanárként 36 évig dolgozott Pécsett. Alapító tagja és festői vonalon 10 évig vezetője volt a Pécsi Alkotó Pedagógusok Műhelyének. Hírportálunknak adott nyilatkozatában beszélgetőtársunk elmondta, hogy egyik tanítóképzős tanára rábeszélésére tanult tovább: – Először Székely Bertalan tanítványához Gebauer Ernő freskófestőhöz kerültem, majd Erdősi András volt az, aki megtanított színeket látni a festészetben, és megtanított arra, hogy a színek értékét a festészetben hogyan lehet kifejezni. Ez ugyanis szemlélet kérdése, és nem könnyű. A harmadik személy, aki művészi mesterségbeli tudásomat megalapozta, Martin Ferenc volt. Művészi pályára szerettem volna menni, de végülis tanárképzőbe iratkoztam. Itt ért utol Egerben az 1956-os forradalom, ami után kizártak az ország összes egyeteméről és főiskolájáról. Ennek ellenére mindig kiállítottam, és folyamatosan dolgoztam, mert valahogy az emberek megjelenítése, egy-egy szép táj, utcarészlet megjelenítése egy olyan minőség egy alkotó ember számára, hogy az egy halálig tartó szenvedély. Pécsett volt egy nagyon jó festőkolónia, tagjai szintén felvállalták a festői realizmus követését. Nagyon szeretem a lavírozott tusrajzokat készíteni, tehát olyan rajzokat emberekről, tájról, de inkább személyekről, akiknek a karakterét nagyon röviden meg tudja ragadni az ember, de a festői szépségét egy kis tónusfuttatással is meg lehet oldani – vallja a pécsi művésznő, és mint mondja, színes képeiben a klener festészetnek a Ferenczy Károly által képviselt festői realizmust, a közérthető festészetet műveli: – Nem olajjal festek, hanem olajtemperával, ami egy olyan tojástechnika, amit a reneszánsz korban fedeztek fel, és ami egy emúlziót képez és porfestékkel keverendő. Az olajfestményekkel ellentétben az így készült képeket 50 és 100 év múlva sem kell letisztítani, mert tartják a színüket. Ezek a színüket abban az élményben tartják, amit az ember akkor átélt, amikor az álvánnyal kint a szabadban dolgozott. Művészi elvem az, hogy egy kép legyen érzelmekre ható és megérintő. Akár egy arckifejezésen, színeken, formákon, mozdulaton stb. keresztül közérthetően ugyanazt a szépet élvezze a szemlélődő, vagy megismerje a képen keresztül azt a személyiséget, aki a festő meg akart jeleníteni. Úgy gondolom, hogy ha felvállaltam azt, hogy az egyszerű embereket festem meg, az nekem életfelfogásom is, mert az egyszerű hétköznapi emberek tartják a vállukon a társadalmat a saját munkájuk által. Magyarán, az ő munkájuk nyomán él egy társadalom, teszik a dolgukat, vagyis nagyon tiszteletreméltóak, viszont az emberek megfeledkeznek róluk. Ezeket az embereket próbálom a vászonra vinni. Aki nem tud érzelmileg azonosulni azoknak az embereknek vagy gyereknek az életével, az lehet, hogy szakmailag megrajzolgatja, da pont az a plusz, ami mutatja az ő érzelmét, életét és annak a hátterét.
Szakácsné Kozári Piroskának a helyi kiállítások mellett több önálló országos és külföldi kiállítása is volt. Magyarországon Pécs, Kecskemét, Nyíregyháza, Siklós, Dunaszekcső stb., külföldön pedig Jugoszláviában (1981), Ausztriában (1990), Franciaországban, Svájcban (1995) stb. állított ki.
A pécsi művésznő mottója: Ha a művészet megvilágosítja az elmét és megcsillantja a szemeket, betölti hivatását.
Paraczky László
