Hírek

Szenttamas.rs

 

Belgrádban a Dali-tojás

Erotika és művészet elnevezéssel nyílt nemzetközi jellegű művészeti és képzőművészeti kiállítás október 20-án Belgrádban az Art Centar Művészeti Központban. A sorrendben 8. idényjellegű kiállításon, amelyre a szerb művészek mellett spanyol, horvát, holland, izraeli stb. művészek kaptak meghívást, Szenttamást Fuszkó István fafaragó, az Art Galéria elnöke képviselte.

Portálunknak nyilatkozva a szenttamási művész elmondta, egy hónappal ezelőtt kapott meghívót a rendezvényre, amelyre több mint 100 munkát neveztek be, de csak 30 került kiállításra, közöttük az ő munkája is:

Fuszkó István

− Nagyon sok „papírmunka” előzte meg a nemzetközi kiállításon való részvételt. Több űrlapot is ki kellett tölteni életrajzi, pályarajzi adatokkal, a téma pedig célzott volt: erotika. Erre az alkalomra egy kis szobrocskát készítettem, amit Dali-tojásnak neveztem el, lefényképeztem, és a fotót is mellékeltem a dokumentációhoz. Néhány nap múlva kaptam meg a választ, miszerint száz művész alkotása közül az enyém is kiállításra kerül. Így utaztam el október 20-án a kétnapos kiállításra, ahol – mint részvevők − egy-egy gyönyőrű, különleges stílusú katalógust és egy-egy almát kaptunk. Utóbbiról azt kell tudni, hogy a kiállítás szimbóluma is egyben. A katalógusból később kaptam még egy példányt, amit a helyi Kultúrotthonnak ajándékoztam – hallottuk a szenttamási fafaragótól.

A Tojás

 

Paraczky László