Közérdekű

Szenttamas.rs

 

Kivonultak a szenttamási gazdák is

          Ma reggel tíz órakor vette  kezdetét a bánáti és szerémségi mezőgazdasági termelők belgrádi tiltakozása az idei alacsony átvételi árak miatt. A nap folyamán több településről csatlakoztak a gazdák a megmozduláshoz, és traktoraikkal kivonultak az utak mellé. Meg nem erősített információk szerint a délután folyamán a tartományban már több, mint 500 traktor volt az utakon. A tüntetők hosszabb távon a piaci viszonyok átrendezését és a felvásárlók monopolhelyzetének a megtörését szeretnék elérni. Követeléseik között szerepel, hogy a mezőgazdasági növénykultúrák hazai átvételi árát hangolják össze a Budapesti Árutőzsde áraival. A szervezők szavai szerint hazai valutában kifejezve ott jelenleg 45 dinár a napraforgó és 18,9 dinár a kukorica kilogramának az értéke. A gazdák további követelményei között szerepel az is, hogy növeljék meg az árutartalékok számára előirányzott búza mennyiségét 200.000 tonnára, és ezt 20 dináros kilogrammonkénti áron fizessék is ki.
A megmozdulásba a szenttamási gazdák is bekapcsolódtak, és traktoraikkal 14 órakor kivonultak a település Újvidék felőli bejáratához, szolidaritást vállalva  így a többi vajdasági termelővel. A  töltőállomással szembeni parkolóra a délután folyamán mintegy 30 traktor és egy aratócséplő állt. A gazdák elmondása szerint jogosak a követelések és helyénvaló a megmozdulás. Szerintük komolyabb útzárlatokra ma még nem kell számítani: -Hogy a holnapi nap folyamán hogyan alakul a  helyzet az attól függ, miben állapodnak meg  a ma estére tervezett tárgyalásokon a gazdák képviselői a kormánnyal – hallottuk az egyik termelőtől.
P.L. 2013-08-28