Hírek

Szenttamas.rs

 

 

A nagyvilág hagyományos házai

Hagyományos házak a nagyvilágban elnevezéssel a világon található hagyományos épületeinek makettjeiből nyílt kiállítás november 20-án a szenttamási Svetozar Miletić Gimnázium és Közgazdasági Iskola ünnepi termében.

A településekkel kapcsolatos oktatási egységeken belül a II. 1. osztály tanulói Tijana Melezović földrajztanárral két hét alatt elkészítették a világ egyes részeire jellemző házak modelljeit, azaz kicsinyített másait.

− A nagyvilágban különféle emberek élnek lakott településeken az éghajlati viszonyoknak és a rendelkezésre álló erőforrásoknak megfelelően. Az alkalmazkodás érdekében az emberek megtalálták azokat a módszereket, amelyekből a legtöbbet tudják kihozni. A tanulók feladata egyebek között az volt, hogy megvizsgálják az adott települések földrajzi eloszlását, az emberek életkörülményeit, hogy milyen anyagból építették házukat, a házak készítésének folyamatát, ezzel együtt pedig a világ elszigetelt részeire jellemző éghajlati viszonyokat, a megszerzett ismereteket pedig egy kiállítás keretében bemutassák az iskola tanulóinak, az alkalmazottaknak, a szülőknek és az érdeklődő polgároknak. A cél a más kultúrák, életformák, életfeltételek megismerése, a fennmaradás és fejlődés bemutatása. Jókedvűen, egymás munkáját támogatva a diákok bebizonyították, hogy minden törekvés kifizetődő és minden siker jutalomként könyvelhető el. A kézimunkák között pedig olyan makettek szerepeltek, mint az eszkimók igluja, az indiánok szögletes sátra vagy éppen a bambuszból készült japán ház – magyarázta Tijana Melezović tanárnő, a projektum koordinátora.

Egyúttal megköszönte a támogatást a gimnázium igazgatónőjének, Maja Tutorovnak, továbbá Svetlani Pajić Jojkić tanárnőnek.



 

 

Paracyky László