Hírek

Szenttamás.rs

 

55 éves a szenttamási gimnázium

 

Maja Tutorov

A szenttamási Svetozar Miletić Gimnázium és Közgazdasági Iskola szerdán, február 22-én ünnepelte fennállásának 55. évfordulóját. Az ünnepi műsorra a Zsebszínházban került sor, ahol a közönséget először Maja Tutorov igazgatónő köszöntötte, és többek között elmondta, hogy egy kis oktatási intézményként nagyon sok lehetőséggel továbbá nehézséggel szembesülnek, de mindennek ellenére az innen kikerülő diákok bizonyítottan megkapják a kellő tudást: Mindenkor készen állunk bizonyítani az oktatás és a nevelés terén, hogy mindkét esetben a minőségen van a hangsúly. Köszönet mindenkinek, aki anyagilag is támogassa intézményünket, hiszen a korszerű iskola követelménye a modern technikai felszereltség, és ezt támogatók nélkül nem tudnánk megvásárolni. Egyébként intézményünk és a keretében működő szakirányok bemutatása éppen ma kezdődött, és egészen májusig tart. Ebben az időszakban terveink szerint bejárjuk a környező települések általános iskoláit, és a nyolcadikosoknak bemutatjuk intézményünket felkínálva ezáltal a lehetőséget, hogy Szenttamáson tanuljanak tovább – emelte ki az igazgatónő.

Az ünnepi műsorban fellépett a Zora városi kórus, Milan Đorđević filozófiatanár bemutatta a Milan Dundjerski Irodalmi Díjról szóló elképzelést, a gimnázium diákjai pedig két rövid előadással tették ünnepélyesebbé az intézmény napját. A műsor után a vendégek az iskola folyosóján megtekinthették azt a gyógy- és fűszernövényekből álló kiállítást, amelyet a biológia szakkör tagjai gyűjtöttek.

Kórus

diákok

vendégek

P. L.