Hírek

Szenttamas.rs

 

Nyílt nap a szenttamási gimnáziumban

A szenttamási Svetozar Miletić Gimnázium és Közgazdasági Iskolában tegnap nyílt napot tartottak a helyi Vuk Karadžić és a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola végzősei számára. A diákok, miután megtekintették az intézmény tantermeit, teljeskörű tájékozatást kaptak az itt tanító tanároktól a tananyagról, a felvételi vizsgákról, továbbá arról, hogy az iskolában milyen szakcsoportok működnek, az iskolán kívüli aktivitásokról stb.

Tekintettel arra, hogy a gimnázium ünnepi termében jelenleg a Kínai napok elnevezésű rendezvény zajlik, a nyolcadikosoknak lehetőségük volt megkóstolni a kínai konyha különlegességeit, a híres kínai teákat, és kisebb asszociációs játékban is részt vehettek. A nyílt nap központi témája viszont az új, divatszabó elnevezésű szakirány volt, amely hároméves képzés formájában az intézményben idén szeptembertől indul duális képzés formájában. Mint elhangzott, a tanítás folyamán elméleti és gyakorlati oktatás is folyik. Ez utóbbit az iskola keretein belül és a megfelelő (üzemi) varrodákban sajátíthaják el a középiskolások. A szakirány érdekessége, hogy a diákok a vállalatban ledolgozott órákért fizetést kapnak, ami bizonyára sok esetben döntő lehet a megfelelő továbbképzés választásánál.

A nyílt napok rendezvényről a gimnázium pedagógusa, Tatjana Jojkić elmondta, hogy azt egynaposra tervezték, de kétnapos lett, ugyanis egyszerre csak 20 diákot tudtak fogadni, az érdeklődés viszont sokkal nagyobb volt. Szerinte ez annak tudható be, hogy közeledik az iskolaév vége, és sokan még nem döntöttek igazán, milyen pályát választanak: − Minden csoportnak bemutattuk az iskolát, a tantárgyakat, és megismerkedhettek a tanárokkal is.

Tekintettel arra, hogy jelenleg a Kínai napok rendezvény zajlik az intézményben, a látogatás különösen érdekesre sikeredett. A gimnázium diákjai körbevezették a csoportokat, és hiszem azt, hogy elegendő érdeklődő lesz az itt folyó munka és tanulás iránt. A gimnáziumban az általános szakra és a divatszabói szakra egyaránt 30-30 diákot veszünk fel, intézményünk pedig az elsősök számára ingyenes tankönyveket biztosít. Az itteni lehetőségeket eddig Verbászon, Kishegyesen és Szőregen mutattuk be, utóbbi településen hatalmas volt az érdeklődés. A következő nyílt napot szerdára tervezzük, ahova a turiai és nádaljai nyolcadikosok mellett a szőregi diákokat is várjuk. Mellettük persze minden érdeklődő diákot, szülőt, érdeklődőt szívesen látunk. Hozzátette, amennyiben valakit érdekel az általános gimnáziumi szak, illetve a divatszabó hároméves képzés, nyugodtan keressék fel Aleksandar Aleksić tanár urat, de hívhatják a 060 6331 644-es mobilszámot is.

Az intézményben nem indul az idén sem magyar tannyelvű képzés.







 

Paraczky László (Fotó: A. B.)