Hírek

Szenttamas.rs

 

Elballagtak a szenttamási gimnázium végzősei

 

A szenttamási Svetozar Miletić Gimnázium és Közgazdasági Iskolában pénteken ballagtak a végzősök. Az általános négyéves szakirány mellett a hároméves képzésben részesülő pénzügyi technikusok és a kereskedelmi szak végzős diákjai, összesen mintegy 60 diák az intézmény dísztermében vette át a diplomát. A legjobb diákok köszönőlevelet kaptak.

A ballagókat, a szülőket és a vendégeket először Maja Tutorov, az intézmény igazgatója köszöntötte, aki elmondta, a második félév a rendkívüli oktatási és tanulási körülményekről marad emlékezetes, ennek ellenére a távoktatásban minden diák és tanár nagyon jól feltalálta magát, pedig az online iskola kihívást jelentett mindenki számára: − A gimnázium sorrendben 54. generációjától veszünk búcsút a mai napon, és erre nagyon büszkék vagyunk. Az oktatás nem csupán a tudományok különböző ágainak bemutatásáról és a tudás átadásáról szól, hanem felbecsülhetetlen értékű tapasztalatból, kérdésekből, szorgalomból és érdeklődésből áll, amelyek elsajátításával megvalósítjuk céljainkat és értékesebbé tehetjük a világot. Az ember nem tudja kiválasztani, hogy hol és hova akar születni. Ez nem tőlünk függ. Tőlünk az függ, és azt várják el, hogy mindenütt, minden percben, minden helyzetben emberek maradjunk. Ezt adjuk tovább diákjainknak – mondta többek között Maja Tutorov.

A ballagókat követően az igazgató köszöntötte az intézmény 1999/2000-es generációját, akik ezen a napon ünnepelték a 20. éves osztálytalálkozójukat. Kiemelte, a gimnáziumban az elmúlt 58 év alatt nagyon sok nemzedék tanult, amire az itt dolgozók különösen büszkék.

A ballagók a gimnáziumból a Köztársaság térre mentek, ahol a virágcsokrok, ajándékok, szülők, rokonok, ismerősök és barátok mellett a fényképezők tömege várta őket.





 

 

Paraczky László

szenttamas.rs