Közérdekű

Szenttamas.rs

 Az önkéntesek kacagásától volt hangos a gimnázium

A szenttamási Svetozar Miletić Gimnáziumban szombaton, szeptember 7-én, az intézmény Diákparlamentje megtartotta idei első munkaakcióját. Az önkéntes diákokból álló csapat a Mladi su zakon elnevezésű program keretében egyik olyan projektumnak a végrehajtásába kezdett, amelyet idén májusban az Ifjúsági és Sportügyi Minisztérium Dél-bácskai Erőforrás Központja és  az Újvidéki Humanitárius Központ hirdetett meg, és amelynek a célja a fiatalok önkéntességének és aktivitásának a fejlesztése.
Az első akció keretében a gimnáziumban azt a helyiséget újították fel, amelyben a jövőben az „Aktív fiatalok klubja” tevékenykedik majd. Az egyesület fő célja az olyan 15-30 éves fiatalok felkarolása, akik szeretnének tenni valamit környezetükért, továbbá be szeretnének kapcsolódni a különböző humanitárius, oktatási-nevelési, továbbá szórakoztató jellegű akciókba.
A munkaakcióra való felhívásra mintegy 20 önkéntes (lány) jelentkezett, akik igazán nekigyürkőztek a munkának. Valamivel 9 óra után kezdték el a terem és a bútorzat rendbetételét, csiszoltak, rakodtak és festettek. Közben a jó hangulat sem maradt el, a lányok énekeltek és nagyokat kacagtak. A munka egészen 14 óráig tartott azzal, hogy azt szeptember 14-én folytatják. Az akcióba a tanárok is bekapcsolódtak, itt voltak: Svetlana Pajić Jojkić történelem szakos-, és Tijana Melezović földrajztanárnő, Dejan Korceba hitoktató  és Vörös Adrianna biológia szakos tanárnő, aki egyúttal a projektum koordinátora is. Az akció után még 10 diák jelezte szándékát, hogy szeretne bekapcsolódni a további munkába.
Az “Aktív fiatalok klubja” a szeptember 14-i akció után a helyi “Április 8-a” Roma Egyesülettel szervez közös műhelymunkát, majd október 5-én ugyanezen egyesület számára  ruha és tisztálkodási szerek gyűjtését szervezik meg.

P. L. 2013-09-13