Hírek

Szenttamas.rs

 

Verseny a szenttamási gimnáziumban

 

A szenttamási Svetozar Miletić Gimnázium és Közgazdasági Iskola sikeresen megvalósította az idei évre tervezett negyedik projektumát, amely keretében négy középiskola diákjai a saját elképzelt vállalkozásukat népszerűsítették. A Biznisz talákozó elnevezésű rendezvényen a szenttamási gimnázium diákjai mellett részt vett a Kúlai Közgadasági Középiskola, a Topolyai Mezőgazdasági Iskola, valamint a verbászi Žarko Zrenjanin Gimnázium négy-négy diákja, és egy-egy felkészítő tanára. A projektum koordinátorai a szenttamási oktatási intézmény tanárai Svetlana Pajić Jojkić, Tijana Melezović, Tatjana Bublić és Anica Zeremski Pavković voltak. A projektumot összegezve Svetlana Pajić Jojkić kiemelte: − A projektumra, amely a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság támogatásával valósult meg, az év elején pályáztunk, a tavasszal pedig megjött a válasz, hogy beadványunk pozitív elbírálásban részesült. Az eddigi projektekben a diákok szabadidejére fókuszáltunk, vagyis igyekeztünk azt minőséges tartalmakkal kitölteni, és most először fordultunk a fiatalok által elképzelt vállalkozások felé, pontosabban a vállalkozási lehetőségek, annak kezdeti fázisai, technikai vonatkozásai, reklámozása stb. felé. A középiskolákban megfigyelhető, hogy a diákok hajlamosak a vállalkozói kompetencia fejlesztésére, és ezeket a tendenciákat követve a projekten keresztül szerettük volna ösztönözni őket arra, hogy saját vállalkozást alapítsanak. A saját vállakozás létrehozásának folyamata megkövetelte, hogy a résztvevők három különböző műhelymunkán vegyenek részt, ahol a marketingről, a vállalkozói szellemről és magáról az ún. diákvállalatról tanulnak. A diákok olyan feladatott kaptak, hogy egyedül határozzák meg a vállakozási tevékenységet illetve szolgáltatást, amit végeznének, ehhez megfelelő reklámot készítsenek, továbbá hogyan állítják elő a terméket, milyenek az elvárások a profitot illetően és mik a további tervek. Mindezt be kellett mutatni a gimnázium dísztermében – magyarázta a folyamatot Svetlana Pajić Jojkić, a projektum egyik koordinátora.

A versenyrész délután 14 órakor a csapatok által elkészített ötletes bemutatókkal kezdődött, közben pedig elkészültek a standok, amelyeken közvetlenül is látható volt a diákok találékonysága és kreativitása. Minden csapat más-más ötlettel jött elő, amelyeket a helyszínen bemutatott elemek, a végtermék és dekoráció által próbáltak minél jobban szemléltetni, így a zsűrinek egyáltalán nem volt könnyű dolga.

A legjobbnak a Topolyai Mezőgazdasági Iskola csoportja bizonyult, akik a Réti méz csipkebogyóval bioterméket mutatták be. A második helyre a házigazda, a Svetozar Miletić Gimnázium és Közgazdasági Iskola csapata került. Ötletük egy olyan számítógépes alkalmazás létrehozása volt, amelyből a község fiatalabb és idősebb polgárai minden szükséges információt és tanácsot megtudhatnak a vállalkozásról. A harmadik helyen két iskola osztozott: a verbászi Žarko Zrenjanin Gimnázium diákjai a Mancs a szívben alkalmazást dolgozták ki, amely fő célja a házi kedvencekkel való foglalkozás olyan esetekben, amikor a gazdinak nincs elég ideje törődni velük. A Kúlai Közgadasági Középiskola csapata viszont olyan mobiltelefon tokot tervezett, amely az akkumlátort napenergiával tölti. Az igazán jól sikerült napot követően a résztvevő csapatok tagjai apróbb műszaki felszerelést kaptak ajándékba.











 

P. L.

szenttamas.rs