Hírek

Szenttamas.rs

 

Képzőművészeti óra a szabadban

 

Munkajellegű látogatáson járt csütörtökön a szenttamási Gion Nándor Emlékházban a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola II1. osztálya. Tanítónőjük, Snežana Stanojev vezetésével az udvarban lévő nagy teraszon a diákok képzőművészeti órát tartottak. Az osztálytanító elmondta, amióta megnyílt az Emlékház, csupán tavaly ősszel maradt el a szabadban történő képzőművészeti óra. Szerinte a parkosított udvar a természetben való alkotásra, ugyanakkor kikapcsolódásra is kiválóan alkalmas: − A mai rajzóra témája egy kollázs technikával készült madár volt, amihez a terasz melletti kárókatonákat ábrázoló dombormű kiváló motivációt nyújtott. Mielőtt elindultunk, az iskolában a diákoknak elmagyaráztam, hogy ki volt Gion Nándor, milyen témájú könyveket írt, és külön kitérttem a Kárókatonák még nem jöttek vissza című ifjúsági regényre, hiszen a gyerekek közül még senki sem látott ilyen madarat. Az udvarban álló, fából készült dombormű tehát hozzájárult ahhoz, hogy a saját elképzelésüket belevigyék a munkába, emellett az Emlékház tulajdonában lévő kitömött kárókatonát is megcsodálhatták. A vírus elleni védekezésre is felkészültünk, és a kötelező arcmaszk sem akadályozott meg bennünket abban, hogy mindvégig nagy izgalommal dolgozzunk. Magunkkal hoztuk az uzsonnát is, a munka végeztével pedig a gyerekek vidáman futkároztak az udvaron – mondta a II1. osztály tanítónője. Hozzátette, amennyiben tovább folytatódik a nyárias időjárás, hamarosan nénány testnevelési órát is szeretnék itt tartani.





 

P. L.

szenttamas.rs