Gion Nándor Napok

Szenttamas.rs

A 2014. évi Gion Nándor Napok programja

2014. január 31.
Dr. Árpás Károly: A drámaíró Gionról – egy példamű értelmezése (Gion Nándor Fogadjunk a doktorra című hangjátéka)

Árpás Károly író, költő, drámaíró, műfordító, irodalomtörténész, történész, középiskolai tanár, közoktatási szakértő 1955-ben született Jánoshalmán. Az általános iskolát szülőhelyén végezte. 1980-ben végzett a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar–történelem–finnugor szakán. 1983-ban doktorált észt kultúrtörténetből. 1988-tól alapítóként a szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban tanít. Első publikációi a kiskőrösi diákújságban jelentek meg 1970-ben. Versekkel 1978-ban jelentkezett, azóta műveivel, fordításaival, tanulmányaival folyamatosan jelen van a magyarországi és határon túli sajtóban. A 19. század irodalmával Jókai Mór és Madách Imre opusával foglalkozik. A jelenkori alkotók közül Baka István, Gion Nándor és Bene Zoltán életműve érdekli, az első kettőről monográfiaszerű köteteket jelentetett meg. Több irodalmi és közösségi elismerés tulajdonosa.

Helyszín: Szenttamási Népkönyvtár, 18 óra

2014. február 1.
A Gion Nándor Szépirodalmi Pályázat és a Gion Nándor Műfordítói Pályázat  meghirdetése
Helyszín: a Gion Nándor Emlékház, 11 óra

2014. február 7.
Dr. Franyó Zsuzsanna–Vajda Tibor: Gion Nándor színházi és rádiós évei

Dr. Franyó Zsuzsanna nyugalmazott egyetemi tanár, dramaturg, színikritikus. 1953-ban született Szabadkán. Érdeklődési köre: Dramaturgia, színikritika, drámaesztétika. 1976 és 1995 között dramaturg a Szabadkai Népszínházban és az Újvidéki Színházban, 1977 és 1978 között drámaigazgató, művészeti vezető (1979–1995), majd az Újvidéki Rádió irodalmi szerkesztője. Művei: Az Újvidéki Színház húsz éve, Az Újvidéki Színház harminc éve. Dramatizációk: Én lenni, Pannónia – Pannónia, Zsivány, A varázsló kertje, Mennék haza, de otthon vagyok. Több mint 60 publikáció, színikritika, szövegelemzések szerzője, amelyek különböző lapokban, folyóiratokban jelentek meg.
Vajda Tibor, rendező-színész 1944-ben született Feketicsen. Gyermekszínészként kezdte pályáját az Újvidéki Rádióban, majd rendezőszakra iratkozott a belgrádi Drámai Művészetek Karán Vjeko Afrić osztályában tanult. 1978-ban szerezte meg a diplomáját, és ismét az Újvidéki Rádió tagja lett. Szabadkán és Újvidéken rendezett. Főleg kortárs szerzők műveit állította színpadra (Örkény István: Macskajáték; Shaffer: Black Comedy; Kopit: Jaj, apu, szegény apu...; Albee: Nem félünk a farkastól; Shaffer: Equus; Williams: Macska a forró bádogtetőn; Achard: A világ legszebb szerelme.

Helyszín: Szenttamási Népkönyvtár, 18 óra

2014. február 14.
Dudás Károly irodalmi estje

Dudás Károly író, publicista, szerkesztő. Csantavéren született 1947-ben. Az általános iskolát szülőfalujában, a gimnáziumot Szabadkán végezte 1966-ban, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén első fokozaton szerzett  oklevelet 1973-ban. 1970-től a Képes Ifjúság újságírója, majd művelődési rovatának szerkesztője, 1983-tól a 7Nap újságírója és szerkesztője, 1993-tól az Új Hét Nap, majd 1994-től a Szabad Hét Nap alapító-főszerkesztője. 2001-től nyugdíjbavonulásáig a Hét Nap főszerkesztője, a Pannon Press Kiadó igazgatója. Társadalmi tevékenysége: A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, majd a Vajdasági Magyar Szövetség alapító elnökségi tagja. Megalakulása óta (1992) elnöke a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetségnek. Tagja a Magyar Írószövetségnek, a Vajdasági Íróegyesületnek, az MVSZ-nek és az MVSZ JOT-nak. 2002 szeptembere óta a Magyar Nemzeti Tanács tagja. Díjak: 1976-ban második, 1978-ban harmadik díj a Majtényi Mihály novellapályázaton, 1982-ben Szirmai Károly Irodalmi Díjat, 2003-ban Szabó Zoltán-díjat kapott. Berzsenyi-díj, Magyar Örökség Díj (2004). Művei: Szakadó, riportok (1977), Jártatás, novellák (1980), Ketrecbál, regény (1987), Eltévedt mezsgyekarók. Adalékok a délvidéki magyarság történetéhez 1918–1993 (Botlik Józseffel, Csorba Bélával, 1974), Királytemetés, novellák.

Helyszín: Szenttamási Népkönyvtár, 18 óra

2014. február 21.
Nagy Margit és a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete munkatársai: A Gion Nándor Olvasási Verseny

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete évek óta meghirdeti az általános iskolás és középiskolás diákok számára a Gion Nándor Olvasási Versenyt, amelynek célja a diákok olvasásra való ösztönzése és a tanulók szövegértő olvasásának fejlesztése.

Helyszín: Szenttamási Népkönyvtár, 18 óra

2014. február 28.
Pavle Papulin: Književni opus Nandora Giona

Pavle Papulin nyugalmazott gimnáziumi tanár szerb nyelven tart előadást Gion Nándor életpályájáról.

Helyszín: Szenttamási Népkönyvtár, 18 óra

Szervezők: Gion Nándor Kulturális Központ és a Szenttamási Népkönyvtár,
További információk megtalálhatóak a:
www.gionnandoremlekhaz.org
www.szenttamas.rs honlapokon
érdeklődni a gionnandoremlekhaz@gmail.com imél címen
és a 063 253 606 telefonon