Rendezvény

Szenttamas.rs

Szenttamáson jártak a Gion olvasási verseny győztesei

 

Szerdán délután az esős nap ellenére megtelt a Gion Nándor Emlékház udvara gyerekekkel, ugyanis Szenttamásra látogattak a  Gion Nándor Olvasási Verseny győztesei.

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete idén februárban hirdette meg az általános iskolás és középiskolás diákok számára a Gion Nándor Olvasási Versenyt, amelynek célja a diákok olvasásra való ösztönzése és a tanulók szövegértő olvasásának fejlesztése. Mivel a versenyző nemcsak saját sikeréért „küzd”, hanem a csapat eredménye érdekében is igyekszik jól teljesíteni, a versenynek közösségépítő szerepe van. A verseny résztvevői 3 fős csoportokat alakítanak. A csoport tagjai megbeszélik, hogy ki melyik könyvet olvassa el az adott listán szereplő 8-8 könyv közül, amelyek között magyar és külföldi regények is előfordulnak, közülük pedig legalább egy Gion-regény.

Gion Nándor Olvasási Verseny győztesei Szenttamáson 1

Viola Lujza az olvasási tábor főszervezője  elmondta, hogy a táborba úgy jutnak el a gyerekek, hogy a Gion olvasási versenyen bizonyos helyezést érnek el. Az első helyezettek balatoni nyaralást kapnak a 2-tól 5-ik helyezett diákok pedig egyhetes irodalmi táborban vesznek részt, amelyet az újvidéki Apáczai leánykollégiumban tartanak.

-Idén 28 gyerek jött el, a hét folyamán pedig 4 magyartanár foglalkozik velük. Elsősorban Gion-novella elemzésekkel foglalkoznak, ezenkívül nyelvi-, irodalmi és logikai játékokat játszunk velük. Dózsa György évforduló van az idén, így hétfőn volt egy ehhez kapcsolódó előadás, de tervben van Móra Ferenc, ugyancsak évfordulós írónkról is egy előadás. Minden évben a tábor közepén jövünk a szenttamási Gion Nándor Emlékházba, és a gyerekek nagyon élvezik az itteni kiállítást. Esténként filmvetítésre és költői estekre kerül sor, ezenkívül pedig barátkozhatnak a középiskolás gionos gyerekekkel, közülük az idén nyolcan jöttek el, és a fiúkollégiumban vannak elszállásolva.

Gion Nándor Olvasási Verseny győztesei Szenttamáson 2

Az emlékházban Drobnyik Aranka magyartanárnő foglalkozott a gyerekekkel.

-Immár 4-ik éve működik együtt a Gion Emlékház a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületével, a fiatalok az egyhetes táborozás – amely a győztes diákok jutalma - egy délutánját az Emlékházban töltik. A gyerekek először a szenttamási születésű íróról hallhattak egy összefoglalót, majd megtekintették az Emlékházat. Az emléktárgyak között nézelődve egy kérdőívet töltöttek ki, amelynek kérdései a kiállított tárgyakkal voltak kapcsolatosak. Ezután közösen elbeszélgettek a válaszokról, egyet s mást megtudván Gion Nándor műveinek szereplőiről, helyszíneiről. Utána egy játékos szórakozás következett, kihívásokat tartalmazó játéksorozattal  igyekeztek a szervezők megnevettetni  a gyereksereget. A játékokat Gion Nándor művei ihlették, így került sor a Gergián-féle torony megépítésére, a Gion-helyszínek  feltérképezésére. A rövid helytörténeti ismertető után elindultak egy szenttamási sétára, megnézték a Szívet, a Kálváriát és más helyszíneket - mondta Drobnyik Aranka, aki egyúttal reményét fejezte ki, hogy ezek az ügyes és kreatív gyerekek jól érezték magukat az író szülőfalujában.

A hátralévő két nap programját felvázolva Viola Lujza elmondta, hogy péntekre tervezik a szokásos irodalmi vetélkedőt, ami egy teszt kitöltéséből áll és 20 kérdésre kell válaszolni, melyeket a négy tanárnőtől hallottak a gyerekek a hét folyamán.

- Lesz még nyelvi-játékos kérdés, irodalmi kérdések Gion Nándor életrajzából, továbbá Dózsa Görgyről és Móra Ferencről is visszakérdezünk. Ezután a  Ki mit tud? vetélkedő következik, ahol a gyerekek Gion elbeszéléseiből egy-egy részlet dramatizációját mutatják be, természetesen ahogy ők azt elképzelik. Rövid, 5-10 perces jelenetekre kell gondolni. A vetélkedő keretében lesz még szavalás és ének is, azaz mindenki azzal mutatkozik be, amit legjobban tud, a táborzárás pénteken ebéd után lesz- hallottuk a  főszervezőtől.

Paraczky László