Bemutatták a Pusztítás reggelei című kötetet Szenttamáson
A szenttamási Gion Nándor Napok 2018 sorrendben harmadik rendezvényén, 2018. augusztus 26-án 19 órai kezdettel a Gion Nándor Emlékházban Bíró Tímea költőnő volt a vendég. Bíró Tímea 1989. december 17-én született Szabadkán. Csantavéren nőtt fel, jelenleg Szabadkán él. Az újvidéki Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom szakán fejezte be tanulmányait 2013-ban. 2013 szeptemberétől a Szabadkai Népszínház magyar társulatának súgója és ügyelője volt, jelenleg pedig a Hét Nap újságírójaként dolgozik. Első kötete A pusztítás reggelei címmel látott napvilágot a Forum Könyvkiadó gondozásában 2017-ben. A strandszezont búcsúztató beszélgetésen szó volt a sellőkről, a női sorsokról, az üvegben hazahozott tengervízről és még sok másról. A költőnővel Celler Kiss Tamás beszélgetett.
‒ Nem kaptam semmilyen ,,támogatást” az íráshoz, egyszerűen magától jött. Eleinte terápiajellegűen kezdtem, kerestem a megfelelő kifejezési formát, és kíváncsi voltam, hogy tudok-e verset írni. Ez egyfajta kihívás volt számomra. Nagyon tiszteltem Pilinszky János, Ladik Katalin és Sziveri János költészetét, és kíváncsi voltam, hogy képes vagyok-e hangulatot megragadni akár négy, akár huszonkét soron belül. Elkezdtem félretenni az ÉN-t, a szubjektív embert, és próbáltam inkább történeteket elmesélni, hangulatokat átadni. 2015-ben megjelent a Forum pályázata, amit a 35 éven aluli fiataloknak írnak ki, és Celler Kiss Tamás barátom biztatására beküldtem a kéziratot – emlékezett vissza Tímea. A kérdésre, hogyan jött össze mégis rövid idő alatt egy könyvre való anyag, elmondta, 2013 őszén kezdett el aktívan foglakozni költészettel: ‒ Akkoriban már a színházban dolgoztam, és nagyon keveset tudtam foglalkozni az irodalommal, hiányzott. Ezért éjszakánként majdnem mindig írtam otthon. Így született meg két év alatt 200 vers. Hogy mi az, amire az írásaimban fókuszálok? Nem tudom megkerülni a szegénységet. Nemcsak a mély szegénységet, hanem egy sokkal általánosabb szegénységet is, ami az emberben frusztrációkat, szégyenérzetet fakaszt, mert ez egy olyan teher, amivel nagyon nehéz szembenézni és nehéz vele élni. A családon belüli erőszak szintén dominál a versekben, mert akit szeretünk, a családtagunkat saját ellenségünkké alakítjuk. Ebben az a lényeg, hogy az agressziót valami előhozza az emberből. Lehet az a pénztelenség, függőség, alkoholizmus, játékszenvedély, a kudarc átélése, a sikertelenség, továbbá az a kereszt, amit nem tudunk vinni magunkkal. Ez kifordítja az embert magából, néha annyira, hogy már állatként viselkedik. A versekben sok szöveg foglalkozik az állatokkal, hiszen az ember és az állat is nagyon kiszolgáltatott tud lenni. Az ember is tud állatként viselkedni, és mindig az erősebb uralkodik a gyengébb felett. Nagyon fontosak tehát mindezek a dolgok, a szegénység ugyanis egy folyamatosan visszatérő elem. Írtam verseket a meddőségről is, hogyan tud egy nő szembenézni a ténnyel, hogy nem lehet gyereke. Érdekel, hogyan tudjuk feldolgozni a múltat, foglalkoztat a misztikusság, hogy mitől lesz például valaki rákbeteg, ha egészségesen él, mitől kap tüdőrákot, ha nem dohányzik és így tovább – magyarázta a költőnő.
Az első ciklusban konkrétan a rákbetegségen van a hangsúly, mert ez olyan kór, ami ellen nem tudunk igazából tenni. A mellrák például a gyerek szemszögéből hogyan dolgozható fel, hogyan fogja fel a gyerek, ha anya gyógyíthatalan beteg. Az ő világában úgy működik, hogy a gyerek saját magát kezdi okolni, mert azt érzi, hogy valami rosszat csinált, és anya azért beteg, azért nem eszik, azért szomorú. Közben a dolognak sokkal mélyebb háttere van. Nem én vagyon az első és az utolsó sem, aki ezekkel a témákkal foglalkozik, viszont nagyon meglepődtem azon, hogy az emberek mennyire tudnak azonosulni a gyerekekkel. Főleg azért, mert nagyon sok szöveg a versekben gyerekperspektívából szólal meg. És azt veszem észre, hogy olyan dolgokról is elgondolkodnak az olvasók, hogy valakinek nincs cipője, és ez mekkora gondot jelent. Többször is előfordul, hogy meglátjuk, a kislánynak vagy a kisfiúnak nincsen cipője, de ahelyett, hogy elgondolkodnánk azon, miért nincs, inkább elfordítjuk a fejünket. Bízom abban, hogy ez az értékrend, ha csak minimálisan is, de meg tud változni – mutatott rá a a szerző.
A kérdésre, hogy lesz-e újabb kötet, elmondta, nagyon szeretne még egy könyvet kiadni, viszont tiszteletben tartja az időt, aminek el kell múlnia a két kiadvány között. Lehet, hogy a szemlélete is más lesz, tette hozzá.
Paraczky László
