Művelődés

Szenttamas.rs

 

Portréfilm készül Gion Nándorról

Az M5 kulturális csatorna számára 53 perces portréfilm készül Gion Nándorról. A stáb tagjai az elmúlt napokban Szenttamáson jártak, ahol az író nevét viselő emlékházban, továbbá a Gion-regényekben szereplő helyszíneken forgattak. András Ferenc, magyar filmrendező, forgatókönyvíró, producer ez alkalomból elmondta, Gionnal három filmet készítettek közösen, és pár forgatókönyvet írtak, amikből nem lett film: − Rajongásom Nándor írásai iránt kiapadhatatlan és végtelen, mert fantasztikusan nagy írónak tartom. Bármikor a kezembe veszem bármelyik művét, nem tudom letenni, mert olyan varázslatos és olyan gyönyörű, hihetetlen eleganciával, ugyanakkor mégis van benne valami bukolikus és archaikus, de történelmi és nemzeti szempontból is fantasztikus. Olyan mesélőképessége van, ami nagyon ritka. Számomra a legnagyobb írók közé tartozik, az emlékeimben is, a létezésében is. Elhatároztuk, hogy készítünk róla egy emlékfilmet, s ezért vagyunk jelenleg Szenttamáson, hogy ehhez anyagot gyűjtsünk. Hogy elbeszélgessünk azokkal az emberekkel, akik tovább viszik, tovább őrzik az ő személyiségét. Úgy látom, hogy nem csalódtunk, hiszen itt, ahol Gion élt, nagyon sok látogató megfordul, sokan kíváncsiak a helyre. Akinek csak a kezébe adtam műveit, azok mind imádják az írót, és a világban alakulóban van egy Gion Nándor műveit tisztelő kör – mondta András Ferenc. Hozzátette, a portréfilmben az író segítői, barátai kapnak helyet, mint például Kurucz Sándor operatőr, akivel a Kárókatonák még nem jöttek vissza című közös filmünket készítették, de itt lesz még Lőrincz Péter, továbbá azok a szerkesztők, főszerkesztők, akik annak idején körülvették a szenttamási írót.

A Gion Nándor Emlékházról, azaz a Gion-rajongók zarándokhelyéről, az író szenttamási éveiről dr. Horváth Futó Hargita és Németh Dezső nyilatkozott. A film kifejezetten az akadémikusokkal, elhunyt akadémikusokkal foglalkozó sorozat részeként a Magyar Művészeti Akadémia megbízásából készül.

 

P. L.

 

szenttamas.rs