Hírek

Szenttamas.rs

 

Használt játékszereket gyűjtenek a rászoruló gyerekeknek

 

Advent kezdetén a szenttamási Glória Civil Szervezet tagjai (is) készülődnek a karácsonyi ünnepekre. Novemberben humanitárius célokra gyűjtöttek, jelenleg pedig a karácsonyi csomagokba valót gyűjtik, amit az ünnep előtt a nehéz anyagi helyzetben élő családok gyermekeinek osztanak szét. Barna Natália, a szervezet elnöke elmondta, a tagság szorgalmasan dolgozik, készülnek a meglepetések, de tekintettel a járványügyi helyzetre, a csomagok idén más módon kerülnek kiosztásra: − Tekintettel arra, hogy a járványügyi helyzet szinte folyamatosan változik, úgy döntöttünk, hogy az ünnep közeledtével a csomagok szétosztásának módját szervezetünk Facebook oldalán hirdetjük meg. Az asszonyok nagyon ügyesek, a már hagyományos mézeskalács sütés mellett asztali díszek és egyéb apróság készítésével foglalkoznak, és egyelőre nem tudjuk, hány csomag készül. Az idei akciót eddig a szenttamási Reahem vállalat és az Agrotuk üzlet támogatta, amit az egyesület nevében szeretnék megköszönni. Ugyanakkor továbbra is várjuk a magánszemélyek és vállalatok támogatását, hogy minél több csomagot oszthassunk szét. Az előző évekhez hasonlóan idén is gyűjtsük a megkímélt állapotú, használt játékokat. Tudjuk azt, hogy a játékok idővel megszaporodnak, tele lesz a gyerekszoba, ám a legtöbbel alig, vagy egyáltalán nem játszanak a gyerekek. Éppen ezért évente egyszer megszervezzük az alig használt játékok gyűjtését. Ezzel két legyet is ütünk egy csapásra: egyrészt örömöt okozunk egy rászoruló gyermeknek, másrészt sikerül kicsit rendbe szednünk a lakást – magyarázta Natália. Hozzátette, a jó állapotban lévő játékokat az Agrotuk üzlet előtt külön erre a célra kirakott dobozba gyűjtik, de leadhatók a Sajkási utca 36-os száma alatt is.

− Nagyon hiányzanak a műhelymunkák és a barátkozások, amihez az előző években a gyermekekkel és szüleikkel hozzászoktunk. Reméljük, hogy hamarosan vége lesz ennek a mindannyiunk számára nehéz helyzetnek, és visszazökkenünk a megszokott aktivitásokhoz, életünkhöz – mondta végezetül Barna Natália, aki egyúttal mindenkinek tartalmas és sikeres ünnepi készülődést kívánt.



 

P. L.

szenttamas.rs