Hírek

Szenttamas.rs

 

Ideiglenesen a palicsi állatkertbe került a fiatal gólya

 

Néhány fotót kapott csütörtökön délelőtt a szenttamas.rs hírportál amelyeken az látható, hogy a központhoz közel egy gólya sétál az út szélén. A fénykép készítője elmondta, a madár nem fél sem a járókelőktől, sem a forgalomtól, és csak sétál. Portálunk azonnal közzétette a fotókat, egyúttal pedig felhívtuk a közvélemény és az állatvédők figyelmét, hogy meg kell menteni a madarat, még mielőtt valami baja történik. A községi illetékesek azonnal reagáltak, és az időközben a Kultúrotthon udvarába besétált ,,gólya ügyét” szakemberre bízták.

Csütörtökön délelőtt, valamivel 10 óra után néhány járókelő arra lett figyelmes, hogy a Sárgakútnál lévő Ice Cofee cukrázda előtt egy fiatal gólya sétál a járdán, amelynek a lába és a csőre fekete színűek. Többen arra gyanakodtak (ami részben be is igazolódott), hogy a gólya beteg, és a túloldalon lévő épület tetejét található gólyafészekből esett ki, ahova nem tud visszajutni. A helyszínen készült fotókat eljuttatták szerkesztőségünknek, és ezek a pontos helyszín és időpont megjelölésével néhány perc múlva már a közösségi portálokon voltak. A községi illetékesek azonnal reagáltak, de időközben a közeli Kultúrotthon dolgozói a láthatólag riadt és  fiatal madarat becsalogatták az intézmény udvarába, nehogy egy arra haladó gépjármű eltapossa. Az itt dolgozók és néhány járókelő ekkor már biztos volt abban, hogy a repülni még nem tudó gólya  a túloldalon lévő fészekből esett a járdára, és csodával határos módon túlélte a zuhanást. Arról a fészekről van szó, amelyet a már évek óta ide visszatérő, a szenttamásiak által Laza és Sojka névre keresztelt gólyapár több évvel ezelőtt épített, és ahol idén májusban két kisgólya született. A gólyaszülők közben a fészek mellől egész idő alatt éberen figyelték, hogy mi történik az egyik családtagjukkal a földön, és folyamatosan járkáltak a háztetőn.
Időközben megérkezett Marija Ćorić, a szenttamási önkormányzat dolgozója, aki egyéként okleveles ökológus, és aki pontosan tudta, mit kell tenni az ilyen helyzetben. A palicsi állatkert szakembereitől telefonon kapott utasítást követően a gólyát egy kartondobozba tették, és elvitték az állakertbe. Mint utólag megtudtuk, a madarat azonnal megvizsgálták, és kapott egy vitaminkoktélt. Egyelőre, amíg nem tanul meg repülni, felügyelet alatt marad.
A Laza és Sojka páros pedig egészen biztos, hogy jobban vigyáz majd a testvér nélkül maradt kisgólyára. Legalábbis addig, amíg az annyira meg nem erősödik, hogy őszre együtt szálljon a család a melegebb vidékre.





P. L. (Fotó: P.L., A.Š.)