Hírek

Szenttamás.rs

 

Bubamara koncert volt Szenttamáson

 

A karácsonyi ünnepek alatt, december 22-én a szenttamási Zsebszínházban vendégszerepelt az óbecsei Bubamara gyermekkórus. A 3 és 14 év közötti gyerekekből álló kórus egyórás, kiváló koncertet adott elő, amelyet a közönség vastapssal jutalmazott.

A kórus karmestere Lovas Đijanta, aki a Petar Konjović Zeneiskola zongora tanárnője is egyben, elmondta, hogy ezidáig egy hanghordozójuk jelent meg, fő céljuk pedig az, hogy a legfiatalabb generáció is közelebb kerüljön a zenéhez: ‒ A gyermekkórus alakításának ötlete tavalyelőtt vetődött fel bennem. Eleinte gyermekdalokat énekeltünk, később áttértünk a népszerű slágerekre, fokozatosan pedig a világslágerekből is begyakoroltuk néhányat. Mára már több mint 30 saját szerzeményünk is van. 2016-ban jelent meg az első CD-nk, melyen 10 kétnyelvű, szerb és magyar dal található. Szenttamáson karácsonyi és újévi dalokat adtunk elő, de volt néhány a már említett CD-ről is – mondta a kórus vezetője. Hozzátette, az idéntől már saját zenekara is van a kórusnak, egyszerűen azért, mert így sokkal könnyebb dolgozni: ‒ Nagyon egyszerűen megszerveztük a közös próbákat és büszkén mondhatom, hogy a gyerekek szinte az első pillanattól kezdve teljesen összehangolódtak. Pontosan tudják, melyek azok a slágerek, amelyeket az ő generációjuk ismer és szeret hallgatni, és ezeket gyakoroljuk. Nem egészen egy éve van együtt a zenekar és a kórus, de rövid idő alatt nagyon sok helyen felléptünk, és mindenütt hatalmas sikert aratott a csoport. A becsei és környékbeli együttesek is megismerték a kórust és a kísérőzenekarát, így több alkalommal is „bemelegítőként” közönség elé léphettek a gyerekek. A zenekar tagjai mindössze10-14 évesek, de mindannyian kiválóan játszanak, és nagyon bízom benne, hogy a kezdeti sikerek csak halmozódni fognak – tette hozzá a gyermekkórus vezetője.







 

P. L.