Művelődés

Magyar‒szerb hagyományos lakodalmi bemutatót tartottak

A szenttamási Kulturális hagyományok napja elnevezésű rendezvénysorozat keretében az idén a magyar‒szerb házzasságot és az ehhez fűződő hagyományokat láthatták élőben mindazok, akik szombaton a kora esti órákban ellátogattak a Köztársaság térre.

Az idei vegyesházasság résztvevői más-más helyeken (menyasszonyos és vőlegényes háznál) gyülekeztek. A vőlegényes házat ezúttal a Köztársaság téren felállított és terített asztaloknál szervezték meg, a menyasszonyos ház pedig az egykori Szövetkezeti Otthon bejáratánál volt.

A beöltözött vőlegényt a szülők kísérték a térre, közben pedig a Hagyományápoló Klub apraja és nagyja sürgött-forgott a helyszínen, lakodalmas kalácsot, bort osztogattak, a koszorús lányok és legények pedig a rozmaringokat tűzdelték a násznépnek. A jó hangulatú összejövetelt a vőfény (Fenyvesi József ) verses mondókás összeállítása fokozta. Induláskor mindenkinél ott volt a bor és a fonott lakodalmas kalács, a menet végén pedig megállás nélkül játszott a zenekar.

A menyasszonyos háznál szerb szokások szerint előkészítették a hozománnyal teli tulipános ládákat, a fiatalok és a házbeliek pedig  nagy gonddal készítették fel a menyasszonyt az ünnepre. Vidám népzene mellett még két személyt öltöztettek fel, de úgy, hogy azok arca és teste ne látszon, ami megtévesztésül, de hangulatfokozóként is remekül sikerült. Kaláccsal, pálinkával várták az utca közepén érkező vőlegényt és a násznépet. A vőlegényes menet a Zmaj utcán végighaladva ért a menyasszonyos házhoz, ahol nagy alkudozás kezdődött a hozományt illetően. Lánya helyett a házigazdák megpróbálták „eladni” a beöltözött, arcukat takaró „menyasszonyokat”, de a vőfélyt nem lehetett átverni, amíg az igazi menyassszony meg nem jelent. Ezután következett a menyasszony búcsúztatása, melynek keretében az ifjú ara búcsút vett a családjától és a hozzátartozóktól. Ezt legtöbbször a vőfély öntötte szavakba a meghatott leányzó helyett. Versben mondott Isten veleteket a szüleinek, testvéreinek, barátnőinek, szomszédainak. Megköszönte a gondoskodást, és bocsánatot kért az esetlegesen okozott bosszúságokért. A menet ezután a Zmaj, majd a Karadjordje utcán a főutcára vonult, ahol (szimbolikusan) rövid időre megállt a templom, illetve az anyakönyvvezető előtt, és felelevenítette az ottani esküvői ceremóniát. Ezt követően az ünnepség a vőlegény szüleinek házánál (Köztársaság téren) folytatódott, melyet átrendeztek a vendégsereg fogadására a rokonoktól és az utcabeliektől összegyűjtött bútorok és berendezési tárgyak segítségével. A vacsora előtt régi szokásként ellopták a menyasszony cipőjét, amit a násznagyok a vőféllyel egyezkedve tudtak csak visszaszerezni. Csárdás, kóló, majd újra csárdás következett, és bár a szerb és magyar zenekarok folyamatosan váltották egymást, szinte mindenki táncolt ezt is, azt is. Az est folyamán felevenítődött a piros színű menyecskeruha átadása, az éjfél utáni kárlátó szokása is, de itt volt még a hagyományos menyasszonytánc is, amely után a tálba gyűjtött pénzt kiszedték, a tálat pedig a földhöz vágták. A hagyomány szerint ahány darabra tört az edény, annyi gyermekkel áldja meg a Teremtő a családot.

Jó hangúlatú, igazán színvonalasra sikeredett magyar‒szerb esküvői szokásokat láthatott szombaton este a szenttamási, és az erre az alkalomra vidékről érkezett közönség.

Paraczky László