Hírek

Szenttamas.rs

 

Évfordulót és a védőszent napját ünnepeltek Szenttamáson (is)

11 éves fennálljását a ünnepelte a hétvégén a Szerb Haladó Párt. A párt szenttamási alapszervezetében az ünnepséget és a védőszent napját a tagság, a párt szimpatizánsai, a helyi vállalkozók, a papság és a közélet kiemelkedő személyeinek jelenlétében szombaton, október 27-én tartották.

Szent Petka - az ortodox vallás egyik legtiszteltebb szentje – a nők védelmezője tiszteletére rendezett egyházi szertartást és az ünnepi kalács megszentelését követően a svédasztalos fogadáson a vendégeket először Milica Zarić, a Kultúrotthon igazgatója köszöntötte, és elmondta, az elmúlt 11 évben a párt igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy Szerbia polgárai jobban éljenek. Egyúttal köszönetet mondott mindenkinek a támogatásért, és reményét fejezte ki, az továbbra is megmarad.

Ünnepi beszédében Radivoj Paroški szenttamási polgármester először köszönetet mondott az ünnepségen résztvevőknek, hogy támogatják a pártot és annak célkitűzéseit: − Mindannyian jól tudjuk, hol voltunk 11 évvel ezelőtt, és hol vagyunk ma. Amikor 2014-ben Aleksandar Vučić került a kormány élére, megalapoztuk az ország fejlődését és előrehaladását. Ez az alap erősnek bizonyult, s most erre épül Szerbia és az ország jövője. A párt mindig is minden polgár és természetesen a szerb nép védelmére irányult. Nem szabad elfelejtenünk koszovói polgárainkat, akik a legsúlyosabb terhet viselik, ezért folytatódik az ottani szerbek és a koszovói szentélyeink védelmére irányuló küzdelem – hangsúlyozta a polgármester. Kiemelte, nagyon nehéz időszak következik, ám a párt politikájaként hamarosan előtérbe helyezi azokat a fiatalokat, akik tele vannak tudással és energiával, és akik fokozatosan átveszik a párt irányítását.





 

P. L.