Hírek

Szenttamas.rs

 

Szenttamáson járt a honvédelmi miniszter

Több mint egyórás látogatáson járt szombaton Szenttamáson Zoran Đorđević honvédelmi miniszter, a Szerb Haladó Párt magasrangú tisztségviselője. A vendéget először Neško Čestić polgármester fogadta, aki egyúttal a párt helyi szervezetének megbízottja is, majd a helyi szervezet székházába látogattak, ahol a minisztert a párt női fórumának tagjai köszöntötték. A közös beszélgetés témája a nők részvétele a társadalmi-politikai életben, ezen belül is annak irányvonalai voltak.

A családias légkörben zajló nyílt beszélgetés folyamán a miniszter konkrét példákkal is rámutatott, hogy milyen irányban tevékenykedhet a nők helyi szervezete: A nőknek, a női energiának kell társadalmunk motorjának és kezdeményezőjének lennie, ugyanakkor különböző aktívitásokon keresztül nekik kell realizálniuk közösségünk előrehaladását – emelte ki többek között a miniszter. Mint mondta, ragaszkodik ahhoz, hogy a nők jobban bekapcsolódjanak a főbb folyamatokba. Azt tanácsolta a jelenlévőknek, hogy minél több alkalommal üljenek össze, vegyenek részt a projektumok realizálásában, a községi alapokon keresztül minél többen pályázzanak a tartományi, köztársasági és külföldi forrásokra.

A nők fóruma a véleménycsere alkalmával ismertette a miniszterrel az eddigi erőfeszítéseket és aktivitásokat. Zoran Đorđević megígérte, hamarosan újra a községbe látogat, de addig elvárja, hogy a nők egyesítsék célkitűzéseiket és a társadalmi feladatok és gondok megoldásánál és realizálásánál egyenrangú parnerként kapcsolódjanak a folyamatba. Mint mondta, ehhez maximális támogatását adja.

Képek a látogatásról 2016. október 1.

Képek a látogatásról 2016. október 1.

 

szenttamas.rs