Hírek

Szenttamas.rs

 

Sajtótájékoztatót tartott a haladók szenttamási szervezetének vezetősége

Sajtótájékoztatót tartott szerdán a Szerb Haladó Párt szenttamási községi szervezetének vezetősége, amelyen ismertették az eddigi aktivitásokat, a közeljövőben megvalósításra váró terveket és elmondták, ezentúl hetente legalább egyszer ismertetik a nyilvánossággal a párt elmúlt időszakra vonatkozó tevékenységét.

A helyi tájékoztatási eszközök képviselőit a Kultúrotthon igazgatója, Milica Zarić köszöntötte, aki elmondta, attól függetlenül, hogy az évi szabadságok ideje van, az előttünk álló nyári hónapokban a tagság továbbra is aktívan dolgoznik a községben élők jobb életfeltételeinek biztosításán. Rajta kívül az ülésen jelen volt a polgármester, Radivoj Paroški, a kkt elnöke Milena Alargić, a Helyi Közösség elnöke, Ninoslav Jokanović, valamint a községi tanács helyi gazdaságfejlesztéssel megbízott tanácsosa, Radivoj Debeljački.

A sajtótájékoztató folytatásában a polgármester és egyúttal a Szerb Haladó Párt községi bizottságának vezetője ismertette az elmúlt időszakban megvalósított, valamint az előttünk álló időszakra vonatkozó terveket: − A jövőben minden héten beszámolunk polgárainknak arról, amit a párt és az aktivisták megvalósítottak. A Szerb Haladó Párt nagy fölénnyel nyerte a legutóbbi választásokat, ezzel együtt a felvállalt felelősség is nagy – emlékeztetett a polgármester. Mint mondta, a legutóbbi helyi közösségi választásokon a párt jelöltjei az összes mandátumot megszerezték: Szenttamáson 11-et, valamint Turián és Nádalján 7-7 helyet.

− Aki követi a helyi tájékoztatási eszközöket, már értesült mindazokról az akciókról, amelyeket a párt tagjai és szimpatizánsai ezidáig megvalósítottak, ideértve a különböző munkaakciókat és humanitárius tevékenységeket is. Mindezeket szeretnénk a nyári időszakban tovább fokozni, mégpedig olyan módon, hogy pihenés helyett igyekszünk minél több alkalommal elbeszélgetni a polgárokkal azokról a kérdésekről, melyek közvetlenül érintik az itt élőket, továbbá segíteni szeretnénk mindazoknak, akik a legveszélyeztetettebb helyzetben, azaz nagy szegénységben élnek. Pártunk ezt a társadalmi felelősséget is felvállalja. Másrészt, minden olyan tevékenység, akció és megmozdulás, ami a múltban jellemezte pártunkat, a jövőben intenzívebb lesz és folytatódik. Közismert, hogy ezidáig nagyon sok munkaakciót szerveztünk. Ezek nemcsak azért fontosak, mert megvalósításukkal egy újabb, szebb és rendezettebb területet hozunk létre, hanem azért is, mert bebizonyítottuk, hogy összefogással és kevés pénzzel sok pozitív dolog megvalósítható. Sok minden egyszerűen csak elsuhan melletünk annélkül, hogy észrevennénk, viszont egy kis összefogással rövid idő alatt megoldhatók − mondta a polgármester. Példaként a Keresztút és az újonnan kiépült dűlőút összekötését említette, melynek kezdeményezője a Helyi Közösség volt, továbbá rendbeszedték a turiai sportpályákat, a nádaljai zöld övezetet és az ottani kosárlabda pályát és több más projektumot is megvalósítottak. Radivoj Paroški az idei év egyik legnagyobb beruházásának a szennyvíztitsztító kiépítését jelölte meg, amely 2,7 millió euróba kerül, és amelyhez az anyagiakat már biztosította a tartományi kormány.

A tegnap megtartott sajtótájékoztatón szó volt még a Dózsa György utca harmadik szakaszának aszfaltozásáról, a begluki piac rendezéséről, valamint a nádaljai Helyi Közösség épületének kiépítéséről is.

Mint a bevezetőben elhangzott, a községi vezetőség tagjai, akik egyúttal a párt vezetőségének tagjai is, a jövőben gyakran tartanak ilyen és hasonló jellegű sajtótájékoztatót, ezért a helyi médián keresztül a polgárok kérdéseket is intézhetnek hozzájuk.

 

P. L.