Krónika

Szenttamas.rs

 

Halálos kimenetelű baleset Szenttamásnál

 

A balesetben a szenttamási Soltis Andrea (26) életét vesztette, férjét Soltis Zsoltot (29) életveszélyes állapotban szállították a Vajdasági Klinikai Központba.

A fiatal házaspár ma a kora reggeli órákban Ford Focus típusú személygépkocsival indult Szenttamásról Újvidékre. A várostól mintegy 5 kilométerre található éles kanyarban (a temerini határhoz tartozó egykori csárda közelében) a gépjármű eddig még ismeretlen okokból áttért az út bal oldalára, majd az út menti árokba sodródott, ahol több alkalommal is felfordult. Andrea a helyszínen életét veszette, férje életéért pedig még küzdenek a Vajdasági Klinikai Központban.

Soltis Zsolt és Andrea

A tragikus kimenetelű baleset okai eddig ismeretlenek. A temerini születésű Andrea tanítónőként dolgozott az újvidéki József Attila Általános Iskolában, ahova naponta utazott.

A fiatalok 2014-ben házasodtak össze, Szenttamáson éltek, és egy gyermekük van.

Az említett SzenttamásSzőreg útszakasz ún. „nagykanyarjában” már korábban is történt halálos kimenetelű baleset. Az úttesten főleg ilyenkor ősszel sok a sár, amelyet a betakarítási munkálatokban résztvevő mezőgazdasági gépek hordanak fel az aszfaltra. Külön óvatosságra intjük tehát a járművezetőket, hogy a SzenttamásÚjvidék regionális úton, Szőreg közelében alkalmazkodjanak az útviszonyokhoz.

József Attila Általános Iskola Újvidék

P. L.