Művelődés

Szenttamas.rs

 

Különdíj és elismerések a szenttamási diákoknak

 

A kiskunhalasi Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület további társszervezőkkel együtt, a Trianon-centenárium jegyében 20. alkalommal rendezte meg a Klasszikus Erdélyi Magyar Irodalom Kárpát-medencei Prózafelolvasó Versenyt, amely ezúttal – tekintettel a világjárványra – online módon zajlott.

 

Idén az általános iskolások Nyírő József Jézusfaragó ember című kötetéből olvastak fel részleteket, a középiskolások pedig Makkai Sándor Magyarok csillaga című regényéből választhattak egy-egy 3-4 perces részletet. A videofelvételen küldött felolvasásokat a Nahimi Péter irányításával működött öttagú zsűri november közepéig értékelte. A felolvasási kritériumok az előző évekhez képest nem változtak: szöveghű és jól érthető, hibátlan előadásmód, megfelelő hangerő, tempó és hangsúlyozás. A versenyzőnek kerülni kellett a túlzott dramatizálást, közben pedig odaillő, verbális és nonverbális eszközrendszert is meg kellett jeleníteni.

Döme Ottó, főszervező, az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület elnöke elmondta, a prózafelolvasó versenyt immár huszadik alkalommal rendezték meg, és 2014 óta kiterjedt az egész Kárpát-Hazára: − Az idén is hasonló módon szerettük volna megrendezni a versenyt, mint az előző években, de sajnos a vírus közbeszólt. Úgy döntöttünk, hogy − mivel jubileumi évhez, a huszadikhoz érkeztünk, valamint ez egybeesett a Trianoni békediktátum 100. évfordulójával − a fontossága miatt valamilyen formában meg kell rendeznünk. Segítségül hívtuk az internetet, és bekértünk felolvasásokat.

Továbbra is általános iskolás és középiskolás kategóriában gondolkodtunk, megadtunk két regény címet és ebből a diákok szabadon választhattak egy 3-4 perces prózarészletet. Az egész Kárpát-medence területéről 44 felolvasás érkezett be (24 általános iskolás és 20 középiskolás), melyből 15 diák volt a jelenlegi határokon túlról. Neves zsűri döntött a helyezésekről oly módon, hogy közösen nézték meg a versenyzőket. Kategóriánként 1-3. díjat és különdíjakat ítéltek oda. Az okleveleket és az ezzel járó ajándékokat egy karácsonyi csomagban fogjuk kiküldeni.

Gratulálunk, és köszönjük a diákoknak, a felkészítő tanároknak és az iskoláknak a lelkes együttműködést, mely most és az elmúlt években is példamutató volt – mondta a rendezvény főszervezője.

Szenttamást a versenyen három középiskolás diák, Bezeg Andrea, Balázs Nikoletta, és Tóth Nikoletta képviselte, akik hétvégenként a Gion Nándor Emlékházban készültek és gyakoroltak. Mindannyian jól szerepeltek, Tóth Nikoletta, az óbecsei gimnázium tanulója a zsűri különdíját érdemelte ki.

− Számomra erre a versenyre való visszatérés már szinte hagyománnyá vált, hiszen eddig háromszor vettem részt rajta: egyszer az általános iskolások kategóriájában, kétszer pedig középiskolásként. Szerintem a versenynek van egy különleges varázsa, nem olyan mint a többi, ún. klasszikus verseny. Talán azért érzem ezt így, mert Kárpát-medencei szintű, és kicsit a múltat (Trianont) is felidézi. Az idei verseny kissé életért a megszokottól, mivel online térben zajlott. A felkészülést tekintve viszont a megszokott formát hozta, ezúttal is sokat gyakoroltunk. Örömmel csináltuk, és hatalmas meglepetésként ért, hogy a zsűri különdíjjal jutalmazott – mondta a versenyt követően Tóth Nikoletta.

Balázs Nikolettát és Bezeg Andreát is elismerésben részesítette a zsűri, mindketten másodszor vettek részt a prózafelolvasási versenyen.

− Másodszor vettem részt a versenyen, minden jól ment, de szerintem sokkal nagyobb kihívás ha az ember személyesen is ott lehet Halason, ugyanis akkor a verseny egy kis kirándulással párosul. Idén Makkai Sándor Magyarok csillaga című könyvből olvastunk egy részletet, a könyvet mindenkinek ajánlom – üzente Balázs Nikoletta.

 

Paraczky László

szenttamas.rs