Hátha a fejekben van a baj?
Vasárnap hajnalban újra bűzlött a DTD-csatorna Szenttamásnál, több száz tonna hal oxigént keresve a víz felszínén „pipált”, közben pedig haltetemek úsztak mindenütt
A DTD-csatorna vagy ismertebb nevén Bácskai Nagycsatorna szennyezése nem 20, még csak nem is 50, hanem sokkal több éve folyik. Hogy pontosan hány éve és ki(k) szennyezi(k) a Bácskai Nagycsatornát, nincsenek pontos adatok. Az óbecsei levéltárban egy kutatás alkalmával került a kezembe a Srbobranski glasnik hetilap 1936. október 18-i száma, amely a címoldalon hoz le egy cikket a verbászi cukorgyár által történt szennyezésről. A cikk címének fordítása mindent elárul: Meddig szennyezi még a verbászi cukorgyár a csatornát? Alcím: A községi közigazgatás határozott fellépésére van szükség jogaink érvényesítése érdekében.
A cím és az alcím is arra utal, hogy a csatorna vizét már a 30-as évek közepe előtt is szennyezték. Ebből pedig az következik, hogy a Bácskai Nagycsatorna szennyezésének problémáját több mint 90 éve senki sem oldotta meg. Sem a királyság, sem a szocializmus, sem pedig a demokrácia. És akkor jöhet a folyton szajkózott kérdés: Meddig tűrjük még?
Valamikor a 70-es évek közepén is működött a cukorgyár, sőt több más gyár is a csatorna mellett, de pár évig tiszta volt a víz. Nyaranta rengeteget fürödtünk, nem beszélve a mindennapi horgászatról és a kifogott kapitális példányokról. Azóta nagyot fordult a világ, de a csatornát illetően szinte semmi sem változott. Csupán annyi, hogy tömény mennyiségben (és cseppet sem illatos kiszerelésben) megérkeztek a különböző gazdasági és mezőgazdasági vegyszerek, szaporodott a (nehéz)fémek lerakódása, és nemhogy a víz, de már az iszap is szennyezett. Életveszélyesen szennyezett. A szenttamásiak már előre tudják, hogy szeptember végétől december elejéig tart a „cukorrépakampány”, amikor a bűztől nemhogy teregetni, de saját udvarukban még tartózkodni sem tudnak a csatorna mentén élők. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az egykoron hajóközlekedés céljából épült csatorna mára már csak (a Krivaja folyóval együtt) arra szolgál, hogy mindannyiunk és egész Európa szeme láttára a szennyezett vizet elvigye az A ponttól a B pontig, ez esetben a Tiszába.
Vasárnap hajnali fél ötkor csörgött a mobiltelefonom. Egy ismerős hang szólt, hogy (újra) bűzlik a csatorna, a víz felszínén pipálnak a halak, és hogy várnak, vigyem a fényképezőgépet is. Azzal próbáltam érvelni, hogy még sötét van, várjunk, amíg megvirrad, akkor sem lesz késő fotózni. Viszont már nem tudtam visszaaludni, mert folyton ott motoszkált a fejemben, amit már annyiszor elmondtak. Újra bűzlik a víz. Siralmas látvány fogadta a horgászokat és mindazokat, akik kimentek a Nagyhídhoz. Tonnaszámra jöttek a halak a víz felszínére, a haltetemek pedig széles fehér csíkot rajzoltak mindkét part mentén. Az emberek kisebb csoportokba verődve, fejcsóválva mutogattak a csatorna irányába, néhányan hangosan felkiáltottak: Emberek! Meddig tűrjük még ezt? Illetékes(ek) után kutatok a parton, de csupán a helyi horgászegyesület elnökével találkozom, aki ugyancsak fényképez. Később megérkezik az újvidéki illetékes közvállalat terepjárója, mogorva emberek szállnak ki belőle, műanyagedényekbe szednek pár halat, majd elmennek. A horgászok közül többen felmennek a hídra, okostelefonokkal fényképezik az évente megismétlődő bizarr jelenséget.
Évtizedek óta keményen büntetik az engedély nélkül horgászókat, az orvhalászokat, a csónakokra kivetett adó az égig szökkent, sőt még azt is megbüntetik, aki a megengedett három bot helyett néggyel horgászik. S ha már a büntetéseknél tartunk, feltehető a kérdés, hogy a szennyezésért felelős(öke)t mikor büntetik meg végre? Mikor hozzák nyilvánosságra legalább a nevüket? Mikor ellenőrzik, hogy a csatorna mentén lévő gyárakban üzemelnek-e a törvénnyel előlátott szűrőberendezések? Mekkora a büntetés, ha valaki a csatornán horgászik, és négy botot használ, és mekkora, ha tönkreteszi a víz teljes élővilágát? Márpedig ha egy modern, rendezett társadalmat szeretnénk, akkor a törvényt egyformán alkalmazni kell(ene) az idős, a vacsorához halat fogni akaró bácsira és a csatorna teljes élővilágát megsemmisítő iparmágnásra is. Amíg ez az illetékes fejekben nem dől el, addig jöhetnek a miértek, a siránkozások, a bűz, a több száz tonna elpusztult hal és az egymásra való mutogatás. Válaszként jöhet a víz, mely úgyis mindent elvisz a Tiszába.
Paraczky László
