Szerkesztő rovata

Szenttamás.rs

 

Hatéves a szenttamas.rs hírportál

 

Egy évvel idősebbek lettünk. Ismét elmúlt egy év. Hat évvel ezelőtt, 2012. december 24-én indult a www.szenttamas.rs hírportál, ekkor jelentkeztünk először az előző napok történéseivel, karácsonyi jókívánsággal. A szenttamási és a szenttamásiakat is érintő, érdeklő eseményekről való tájékoztatást tűztük ki célul, mégpedig tárgyilagosan, pontosan, az újságírói etikával összhangban. Ezt betartottuk a mai napig, és betartjuk, tetszik ez valakinek vagy sem. Űrt akartunk betölteni, ami akkor már huzamosabb ideje érezhető volt, hiszen nem létezett magyar nyelvű tájékoztatás a községünkben, és most sincs, rajtunk kívül nem is látható e probléma megoldása, hiszen pénz nélkül, csak szeretetből és tenni akarásból ezt nem könnyű csinálni, főleg magas szinten és folyamatosan. Mi ezt a célt próbáltuk megvalósítani, és most ‒ ha visszatekintünk az elmúlt időre ‒ megállapíthatom, hogy sikerült is.

Statisztikai adatokat idézek, hiszen az évfordulókon ezt szinte kötelező megtenni, és van is mivel dicsekednünk, hiszen a megjelent tartalmak száma már magában is óriási (hírek, riportok, interjúk, kommentárok, könyvismertetők stb. rengeteg képanyaggal). A www.szenttamas.rs címen közel 5 000 címszó alatt található anyag több ezer képpel. Beszámoltunk a községben történtekről, foglalkoztunk az itt előforduló problémákkal, bemutattuk közösségünk mindennapjait, ünnepeit, sikereit, eseményeit, megemlékeztünk jeles embereiről, többször szólítottunk meg embereket a környezetünkből, más közösségek tagjaival is közöltünk riportokat, hogy az ő életükbe is belelássunk. Több mint 40 héttel ezelőtt csatlakozott a csapatunkhoz Berta Irma, egy horvátországi születésű, Szerbiából kivándorolt, Németországban élő tanár, aki blogot vezet (http://berta-irma.com), a Család Kör hetilap rovatvezetője, és hírportálunkon is gyermekneveléssel, helyes életmóddal, oktatással kapcsolatos írásokat közöl. Írásai által belelátunk egy Vajdaságból elszármazott házaspár mindennapjaiba. Bejegyzéseinek kialakult az olvasói tábora, rendszeres olvasói ki is próbálják receptjeit. Értékesek olvasmánynaplói is, mert ezekben sokszor olyan könyvekről számol be, amelyeket még nem fordítottak le magyar nyelvre. Hétvégeken mi is kíváncsian várjuk az újabb írásait.

Sokoldalúak vagyunk, mert ezt megköveteli tőlünk a kitűzött cél. A honlap látogatottsága az elejében szerény volt, majd az utóbbi három évben jelentősen megnőtt olvasóink száma, ami arra enged következtetni, hogy értékelik munkánkat, és igénylik beszámolóinkat. A mai napig közel 185 000 látogató kattintott rá a honlapunkra, ebből csaknem 55 000 az utóbbi egy év alatt, olvasottságunk 25%-kal nőtt. Olvasóink táborának mintegy 20%-a külföldről, a nagyvilágból olvas bennünket, ami arról tanúskodik, hogy érdeklik őket az itthoni események, hiszen anyanyelven csak mi tudósítunk róluk.

Sokkal több látogatónk olvassa a híreinket a közösségi oldalon keresztül, mert hírportálunkat a Facebookon is követhetik az olvasók. Itt heti szinten több mint 10 000 látogatónk is van, de előfordult, hogy napi szinten 12 000-en olvasták a cikkeinket.

Büszkék vagyunk arra, hogy ezt felismerték, de felfigyeltek ránk a Magyar Nemzeti Tanácsban, a vajdasági magyar írott és elektronikus médiumokban, a Vajdasági Magyar Újságírók Szövetségében, sőt cikkeket vesznek át tőlünk községünk és más községek médiumai, közöttük külföldi sajtóorgánumok is.

Sok értékes ember, közösségünk megbecsült tagja hagyott itt bennünket az elmúlt egy évben, róluk is megemlékeztünk.

Hogy a külföldre távozottak is érezzék, ide tartoznak, elindítottuk a Menni vagy maradni? című interjúsorozatunkat. Bár csak 12 részesre terveztük, folytatjuk tovább, és várjuk az újabb interjúalanyok jelentkezését, akik hajlandóak elmondani tapasztalataikat, véleményüket. Kíváncsiak vagyunk azokra is, akik itthon maradtak, hiszen ők vállalták az itthon maradás nehézségeit.

Igyekeztünk az olvasói igényeket és a fejlődést is kísérni, viszont a fejlesztés már több anyagi eszközt és munkát igényel, amit egyre nehezebb biztosítanunk, de remélem, ezt sikerül az elkövetkező időszakban is. Nyitottak vagyunk a fiatalok iránt, csak keressenek meg bennünket, akár munkát is tudunk biztosítani.

Büszkék vagyunk arra, hogy hírportálunkon egy embernek állandó munkát biztosítottunk, szerény megélhetést, lassan már öt éve.

Illene bemutatni a csapatot is, aki mindezt megvalósítja:

Paraczky László újságíró, a hírportál egyetlen fizetett munkatársa, aki minden eseményen jelen van, így a leírtak első kézből valók és pontosak,

Dr. Horváth Futó Hargita, lektor, aki önzetlenül segít és felügyel, hogy a leírtak a magyar nyelv nyelvhelyességi és helyesírási szabályainak megfelelően kerüljenek az olvasó elé.

Németh Dezső, az anyagi és műszaki hátteret biztosítja, napról napra frissíti az oldalt.

A helyi honlapokkal, a www.srbobran.rs, www.srbobran.net, valamint a www.srbobrandanas.rs hírportállal szoros együttműködést valósítunk meg, segítjük egymást. Nagyon sok minden van, amit még el lehetne érni, de ahhoz emberek és idő is kell, meg sokkal több munka és nagyobb anyagi támogatás. Mi nyitottak vagyunk az együttműködésre, fejlődésre.

Hálásak vagyunk támogatóinknak, hogy felismerték értékünket, támogatnak bennünket, és remélem, újakra is számíthatunk.

Most, karácsony előestéjén szeretnék megköszönni minden támogatást, munkatársaimnak az önzetlen segítséget, családjaink önzetlen megértését, hogy ilyen sok időn át mellőznek bennünket.

Kedves olvasóinknak kellemes karácsonyi ünnepeket, jó egészséget, nagyon boldog és sikeres újesztendőt kívánok.

 

Németh Dezső