Hírek

Szenttamas.rs

 

Újabb útszakaszt adtak át Szenttamáson

 

Új útszakaszt adtak át rendeltetésének hétfőn a szenttamási határban. Az ún. Keresztút aszfaltozásának folytatásáról van szó, amelynek első része 2015-ben, a második pedig 2016-ban készült el. Tavalyelőtt az Óbecse felé vezető (M-3-as) és a Bácsfeketehegy felé vezető (M-22-es) út 2,8 kilométeres szakasza készült el, amely összeköti az ún. Szegedi utat a Bácsfeketehegy felé vezető (fő)úttal. 2016 áprilisában vette kezdetét a második útszakasz kiépítése, amely mintegy 2,3 kilométer hosszúságban a Szegedi utat köti össze a Becsei úttal. Ez az út a mlakai határrészban lévő nagy kanyarnál csatlakozik az M-3-as úthoz. Az idén tovább folytatódott a Keresztút aszfaltozása nyugati irányba, és hétfőn újabb 610 méteres szakaszt adtak át rendeltetésének. Ha teljes hosszában elkészül az út, akkor az összeköti a Bácsfekehegy felé vezető, egykori nemzetközi utat a Szenttamás‒Verbász főúttal.

A helyszínen hallottuk, az új útszakasz, amely a Kurjački-tanyák mellett halad el, 20 nappal a határidő előtt készült el. Az 5 méter széles utat hétfőn megtekintette Radivoj Paroški polgármester, Radivoj Debeljački, Đorđe Džekov és Relja Kurjački, a községi tanács tagjai, a Graditelj Közvállalat igazgatója, Đorđe Radetić és a kivitelző képviselői.

– Elégedettek vagyunk a kivitelezett munka minőségével, és azzal is, hogy a határidő előtt készült el. Újabb 610 méter dűlőutat sikerült aszfaltozni, az eszözöket pedig a tartományi kormány és a község biztosította. Ha emlékeznek rá, ez az útszakasz volt a legkritikusabb az egész határban, hiszen egy lapos területről van szó, és esőzések alkamával azok a termelők, akiknek erre van a földjük, sokszor más földjét taposva tudtak csak közlekedni – emlékeztetett a polgármester. Mint mondta, az újabb fázis befejeztével egye közelebb kerül egymáshoz az Óbecse‒Szenttamás‒Verbász főút, azaz vége felé közeledik az ún. terelőút kiépítése, amely nemcsak a födjükhöz igyekező gazdák számára, hanem a településen áthataladó utak tehermentesítésére is szolgál. Hozzátette, az idei községi költségvetésből mintegy 3,5 millió dinárt biztosítanak a mezőgazdaság támogatására és munkahelyek létesítésére ebben az ágazatban.

Az útszakasz jelentőségéről szólva Relja Kurjački, a községi tanács mezőgazdasági tanácsosa kiemelte, a közlekedést illetően a szenttamási hatában óriási probléma oldódott meg, hiszen ezen a szakaszon az esőzések alkamával folyamatosan állt a víz, és lehetetlen volt a közlezedés: ‒ Ez a terep két dombos rész között terül el, ahol az őszi és a téli esőzéseket követően hónapokig nem lehetett áthaladni. Most ezt a problémát megoldottuk. Vannak még kritikus részek a határban, főleg a Krivaja folyó felé vezető szakaszon, de azon leszünk, hogy ezeket is minél előbb helyrehozzuk – mondta a tanácsos.



 

P. L.