Hírek

Szenttamas.rs

 

Hazaérkeztek a nyaraló diákok

Szenttamás község négy általános iskolájából huszonöt szenttamási kisdiák érkezett meg kedden a délelőtti órákban a helyi Vöröskereszt épülete elé, ők a szervezet baošići nyaralójában más városokból érkezett társaikkal együtt tíznapos nyaraláson vettek részt.

A gyerekeket a Vöröskereszt székhelyének udvarában először Bergel Zoltán, a helyi szervezet tirkára köszöntötte, aki elmondta, örül annak, hogy az idén is sikerült elküldeni egy csoportot a tengerpartra. Mint mondta, az önkormányzatnak köszönhetően erre az alkalomra minden gyerek egy kis zsebpénzt is kapott.

Az önkormányzat nevében a nyaralásról hazatérőket Radivoj Paroški, a községi képviselő-testület elnöke is üdvözölte. Paroški elmondta, hogy a község az idén is igyekezett támogatni a tíznapos tengerparti nyaralást:

Az önkormányzat, a polgármester és mindannyian szívesen járultunk hozzá a szerény anyagi támogatás összegyűjtéséhez, hiszen tudjuk, hogy a tengerparton a kis összeg is sokat jelent. Nagyon bízom benne, hogy mindenki jól érezte magát, és elmesélitek az itthonmaradottaknak az ottani élményeiteket. Ezúton szeretnénk külön megköszönni a Vöröskeresztnek, hogy lehetővé tette számotokra ezt a nyaralást.

Ružica Milić

A szenttamási csoport vezetője, Ružica Milić tanárnő elmondta, mindenki nagyon elégedett a nyaralással, a gyerekek nagyon élvezték a tengert és sokat játszottak, szórakoztak együtt.

Minden nap szép idő volt, sokat fürödtünk, sétáltunk együtt. Nagyon jó volt a koszt, a szervezők napi háromszori étkezést biztosítottak. Minden nap bekapcsolódtunk a különböző délutáni programokba, második helyezést értünk el a Mit tudsz a Vöröskeresztről? elnevezésű vetélkedőn. Mindent összegezve elégedett vagyok, nagyon szófogadó csoportunk volt – mondta a földrajz szakos tanárnő.

Megérkeztek a diákok Baošićból képek

Megérkeztek a diákok Baošićból képek

Megérkeztek a diákok Baošićból képek

Megérkeztek a diákok Baošićból képek

P. L.