Hírek

Szenttamas.rs

Készenlétben a melegedő- és a befogadóközpont

 

A szenttamási Szociális Központ a rendkívüli és várhatóan tartós hideg miatt intézkedéseket hozott a rászorulók, köztük a hajléktalanok, az idősek és az egyedül élők védelmében. Biserka Veselinović, az intézmény igazgatója elmondta a nagy hideg érkezésével nem érte őket meglepetés, hiszen egy jól bejáródott, összehangolt tevékenységű csapat folyamatosan figyeli az időjárással járó helyzetet, és ahol kell, azonnal reagálnak is. Mint mondta, teljesen feltérképezték azon személyek és családok szükségleteit, akiknek a zord időjárás következtében nélkülözhetetlen a segítség, úgy az élemiszer, mint a fűtés terén.

Itt elsősorban egyedülálló, család nélküli hajléktalan személyekről van szó, többen közülük alkoholisták és egészen biztosak vagyunk abban, hogy a nagy hidegre való tekintettel még többen szorulnak segítségre. A központ háziápolási szolgálatának vasárnap kora hajnalban volt egy beavatkozása, amikor is egy hajléktalan ember teljesen mozgásképtelen lett. A befogadóközpontba szállítottuk, a megfelelő egészségügyi vizsgálatok után azonban kiderült, hogy mozgásképtelensége tartós. A rokonok megkeresésével egyelőre sikerült a számára megfelelő elhelyezést biztosítanunk, de sajnos, nem egyedi esetről van szó – mondta a szenttamási szociális központ igazgatója. Hozzátette, az újabb hideghullám érkezését úgy az itt dolgozók, mint a befogadóközpont teljesen felkészülten várják. A „biztonságos ház” a rászorulók 24 órás ott tartózkodását illetően minden alapvető dologgal rendelkezik, az egészségügyi ellátástól és az egyéjszakás tartózkodástól egészen a meleg étel és ital biztosításáig. Emellett a központnak egy külön nappali melegedője is van, mégpedig a nyugdíjasok helyisége, ahol minden munkanapon 15 óráig várják a nehéz szociális helyzetben élőket.

Házi szolgálat

Paraczky László