sporthorgászat

Szenttamas.rs

 

Országos horgászversenyt tartottak Szenttamáson

 

Két versenyszámban hirdetett országos horgászversenyt a Duna‒Tisza‒Duna-csatornán 2017. augusztus 12-én, szombaton, a Fogyatékkal Élők Sportszervezeteinek Szerbiai Szövetsége. A versenyre 18 csapat 54 versenyzője nevezett be. A fogyatékkal elők helyzetének javítása elnevezésű projektum keretében megvalósított rendezvényt a Munka-, Foglalkoztatási és Szociális Kérdésekkel Megbízott Minisztérium, az Eurobank Srbija és Szenttamás község önkormányzata támogatta. István Károly, a Szenttamási Šaran Sporthorgász Egyesület felügyelő bizottságának tagja portálunknak elmondta, a gyülekező ezúttal is a Nagyhíd lábánál volt, ahol a versenyzőket 8 órától reggelivel várták, majd a horgászhelyek sorszámának húzása következett.
Az ország minden pontjáról érkező versenyzők ezúttal két kategóriában, fenekező és úsztatós horgászásban mérték össze ügyességüket. A horgászhelyek kiosztása 9 órakor kezdődött, a verseny pedig 10-13 óráig tartott. A kifogott halat a mérést követően visszaengedték a csatornába. A szombati versenyen a következő eredmények születtek:
a fenekező versenyszámban az első szektor győztese Miloš Vidosavljević (Pacsova) 615 gr, a második Ljubiša Milojković (Fehértemplom) 430 gr, a harmadik pedig Dimitrije Dinitrilić (Negotin) lett, aki 260 gr halat fogott. A második szektorban a legjobb helyezést Nikola Tintor (Pancsova) érte el 360 gr hallal, a második Dragan Milovanović (Fehértemplom) 360 gr, a harmadik pedig Dragan Bojić (Negotin) 295 gr. A harmadik szektor győztese Milan Petrović (Pancsova) 585 gr, a második Dragiša Jeremić (Negotin) 570 gr, a harmadik pedig Dobrivoje Jovanović (Jagodina) lett, aki 392 gramm halat fogott. Összesítésben az első Miloš Vidosavljević (Pacsova) 615, a második Milan Petrović (Pancsova) 585, a harmadik pedig Nikola Tintor (Pancsova) 360 gramm hallal. A legjobb ebben a kategóriában a pancsovai csapat lett 1560 ponttal, a második a negotini (1125 pont), a harmadik pedig a fehértemplomi csapat lett 1010 gr hallal.
Úsztatós kategóriában is három szektorban versenyeztek a horgászok. Az első szektor győztese Josip Kler (Kúla) lett, aki 2080 gr halat fogott, a második helyen Branko Bojović (Čačak) végzett 1725 gr hallal, a harmadik pedig Zoran Petrović (Požega) lett, akinek 1590 gramm halat sikerült kifognia a csatornából. A második szektorban a legjobb Đorđe Jovanović (Pazova) 3115 gr lett, a második  helyre Mirko Pekić (Požega) került, akik 3075 gr halat fogott, a harmadik pedig Jovan Kožik (Nagybecskerek) lett, 2875 gr hallal. A harmadik szektorban a legtöbb halat Jaroslav Domonji (Zimony) fogta, 3835 grammot, a második helyen a nagybecskereki Tápai Sándor végzett (3685 gr), a harmadik pedig Ratko Ristić (Čačak ) 2990 gr. Összesítésben a kategóriában az első Jaroslav Domonji (Zimony) 3835 gr, a második Đorđe Jovanović (Pazova) 3115 gr, a harmadik pedig Josip Kler (Kúla) 2080 gr lett. Csapatversenyben itt az első a Požega csapata lett, második a nagybecskerekiek csapata, a harmadik helyen pedig a čačaki csapat végzett.
A nők versenyében az első helyet a kúlai Ličina Nada szerezte meg (1405 gr), a második Olena Anđelković (1365 gr) lett, a harmadik pedig a szenttamási Mirjana Karać, aki 1065 gramm halat fogott.
A szombati országos bajnokság az érmek, serlegek és elismerő oklevelek kiosztásával folytatódott és közös ebéddel ért véget.











Paraczky László (Fotó: ssisrbije.rs)