TAPASZTALT HULLADÉKGYŰJTŐK
Szelektív hulladék fogalma alatt azt a folyamatot értjük, amikor valaki a háztartásban keletkező, a számára már felesleges, de hasznosítható anyagokat külön gyűjti, és megfelelő (környezetbarát) módon adja tovább hasznosításra, ipari feldolgozásra. A szelektív hulladékgyűjtés célja elsősorban a környezetvédelem, a különböző tevékenységek által megtermelt, a jövőben már nem hasznosítható hulladék mennyiségének a csökkentése, továbbá a másodnyersanyagok (papír, üveg) kinyerése és hasznosítása, amivel kíméljük a primer erőforrásokat (pl. erdők). A másodnyersanyagok felhasználása ugyanakkor jelentős energia- és nyersanyag-takarékossággal is jár, mivel ezek a folyamatok már kevesebb technológiai lépést igényelnek.
Szenttamáson hivatalosan (még mindig) nincs szelektív hulladékgyűjtés. Sőt, az egyszerű emberek nem is igazán törődnek ezzel, mindent a szemeteskukába dobnak, amit hetente egy alkalommal elszállítanak a városi szeméttelepre. Az iskolákban és a munkaszervezetekben viszont már évek óta rendeznek szelektív hulladékgyűjtési akciót, az ilyenkor összejött hulladékot eladják, a kapott pénzen pedig különböző felszereléseket, eszközöket vásárolnak, vagy közös kirándulást szerveznek. Itt tulajdonképpen vége is van annak a folyamatnak, amit a nyugati országok városaiban, falvaiban már évtizedek óta különböző (szigorú) rendelkezésekkel szabályoznak. A szerbiai nagyvárosokban a legtöbb helyen különböző színű konténerek kihelyezésével megszervezték ugyan a szelektív hulladékgyűjtést, a kisebb községekben és a falvakban azonban az egész még mindig gyerekcipőben jár.
Vickos László és felesége Mária a nyakunkba szakadt gazdasági válság és az alacsony családi bevétel pótlása miatt kezdték el négy évvel ezelőtt gyűjteni először az üres (literes) üvegeket, később pedig a papír és műanyaghulladékot is. Azóta a településen már mindenki ismeri őket, hiszen ha valaki letakarítja a padlást és nem tud mit kezdeni a sok üveggel és papírral, szól nekik, ők pedig házhoz mennek érte.
A házaspárt az előre megbeszélt időpontban egyszerű kis családi házuknál kerestem fel. Papírhalmazok, üveghegyek és óriási zsákok között található udvari teraszon tudtam meg, hogy a házigazdát bizony nem kényeztette az élet. Laci mindössze tíz osztályt fejezett be, nem tudott tovább tanulni, mert egyszerűen nem volt miből. Ehelyett elszegődött kőműves inasnak, ami a 80-as években menő foglalkozásnak számított, ugyanis a kemény fizikai munkáért elég szépen megfizettek. Mint mondja, nem túlságosan lehetett ugyan sokat keresni, de tisztességesen meg lehetett alapozni a jövőt. Megnősült, és onnantól kettesben folytatták az idénymunkát. Viszont csakhamar rájöttek, a sok utazással, időveszteséggel járó munka egyike sem kifizetődő. Akkor vágtak neki először a gyűjtésnek, ma pedig már tele van az udvar. A gondosan szétválogatott és összerakott papír, műanyag láda és üveghegyek között csak keskeny ösvényeken lehet közlekedni. Ha összejön egy meghatározott mennyiségű hulladék, a kapuhoz hordják, ahonnan a vevő vagy viszonteladó könnyebben elszállítja.
‒ Több, mint négy évvel ezelőtt kezdtük. Eleinte csak a literes, csavaros üvegeket gyűjtöttük, de csakhamar áttértünk a törött üvegekre is, hiszen azt is elvitték, bedarálták. Csak később jött a papír, illetve a műanyag gyűjtése, ezen belül is a műanyag flakonok, továbbá a műanyagból készült egyéb, törött, hasznavehetetlen tárgyak összegyűjtése. Mára már a felsoroltakból mindegyiket gyűjtjük. Ha az egyik felvásárlása leáll, a másik beindul, és így pótolja egymást az eladás, és persze a jövedelem is. Nem sok a haszon, máról holnapra élünk belőle, de csináljuk – mondja a hulladékkal körülrakott diófa alatti hűvösben László. Hozzátette, sok esetben házhoz hívják őket a polgárok, akik szinte örülnek, hogy megszabadulnak a padláson levő sok üvegtől, régi újságoktól és papírtól, vagy az udvarban hánykolódó műanyag ládáktól és egyéb tárgyaktól.
‒ Itt az udvarban különválogatjuk, szelektáljuk, és tároljuk a hulladékot. Amikor egy meghatározott mennyiség összejön, szólunk a felvásárlónak, aki eljön és elviszi. Viszont ez sem megy mindig simán, többször előfordult, hogy a szállítóra napokig, hetekig kell várni, és a helyszűke miatt nem tudjuk az egyik hulladékot kiadni, amíg a másikat el nem viszik. Mindig az kerül a kapu közelébe, amiből összejött a szükséges mennyiség, ugyanis a felvásárlónak, viszonteladónak nem éri meg kis mennyiségért eljönni. Ha pedig nem érkezik időben, torlódás van, ami miatt kénytelenek vagyunk leállni a gyűjtéssel és várni. Ez persze kényszerhelyzet és a legrosszabb megoldás, mert az időközben a kávézók, a piacok, stb. előtt összejött újrahasznosítható hulladékot elviszi a városi szemétszállító vagy másik gyűjtő. Mert azért működik a konkurencia ezen a téren is – magyarázta beszélgetőtársunk. Mint mondta, ez konkrétan a felvásárlásnál is érezhető, hiszen szinte nincs két egyforma árat kínáló vevő. Mindenki a saját hasznát helyezi előtérbe, ezért a hulladék értékesítésénél nagyon oda kell figyelni, hogy kinek mit adunk oda és mennyiért.
‒ Újvidéken vannak a legjobb felvásárlók, de már volt olyan eset is, hogy a Dél-Szerbiából érkező, közvetlenül a feldolgozónak szállító magasabb árat kínált, mint a környéken levő felvásárlók. A viszonteladók egymás között cserélgetik a telefonszámokat, ha idejönnek alkudoznak, saját mérlegükön szeretnék megmérni az árut, stb. A legtöbben azonban a fuvardíjjal, azaz a magas üzemanyagárral próbálnak magyarázkodni, ugyanis manapság a szállítási költségek is magasak. Végül is, a legtöbb esetben megszületik a kompromisszum, és elviszik a hulladékot – mondja László. Mint mondta, a műanyag ládák esetében már közvetlenül a feldolgozó jön, így azokat első árban lehet értékesíteni, azaz ezen van a legtöbb haszon: ‒ Csakhogy éppen ezeket a legnehezebb összegyűjteni. A hulladék papírral is hasonló a helyzet. Ha összejön 1000-1200 kg, akkor eljönnek érte és elviszik. Ha viszont nagyon megszorulunk az anyagiakkal, és nem jön össze az egy tonna papírmennyiség, akkor a viszonteladónak adjuk, aki azonnal fizet. Ez így működik a mai világban.
Közben elmeséli, hogy sok esetben feleségével egész nap gyűjtenek. Egyik városrésztől a másikig megpakolják az autót, hazahozzák, szelektálják, majd egy újabb kört tesznek. Napról-napra, hétről-hétre csinálják, ugyanis ebben a munkában nincs ünnep, vasárnap és évi szabadság sem.
‒Egyre kevesebb az (italos) üveg. Kevesebb van a kávézókban, kocsmákban, ami pedig van, az visszaváltható, és a pincérek nem dobják ki. A másik oldalról viszont egyre több a műanyag üveg, az ún. pet palack, amelyet egy újvidéki cég vásárol fel tőlünk. Küldött olyan óriási, ún. Jumbo zsákokat, amelyekbe rengeteg ilyen flakon belefér, és csak akkor jön el értük, ha mindegyik tele van – sorolta László. A kérdésre, hogy nem lenne-e kifizetődőbb, ha egyedül dolgozná fel, illetve préselné a műanyag flakonokat elmondta, hogy a településen nem tudnak annyit összegyűjteni, hogy kifizetődő lenne akár egy használt présgépet vásárolni. Ez csak nagyvárosokban működik, ahol naponta több tonna flakont is összeszednek és préselnek továbbszállítás, illetve feldolgozás céljából.
Az utolsó kérdésre, hogy ebből a munkából hogyan lehet megélni, csak annyit válaszolt, hogy máról-holnapra élnek. Emellett ugyanis még több más, apró munkával foglalkozik, hogy túléljék ezt a nehéz időszakot.
Paraczky László
