Emlékezünk

Szenttamás

 

IN MEMORIAM

Pekality István

(1943‒2019)

 

Pista bácsi, ahogyan a sportolói hívták, hat évtizede Szenttamás sportéletének jeles személyisége, alakítója. Hatvan éven keresztül foglalkozott a gyerekekkel a vásártéri pályán, ahol maga is kezdte a sportkarrierjét.

1943-ban született Szenttamáson. 1957-ben 14 évesen kezdett el atlétikával foglalkozni rossz körülmények között megszervezett edzéseken. Kőműves inasként dolgozott, s a nehéz fizikai munka mellett egyre több sportsikert is elért a Vajdaság területén szervezett versenyeken. 1961-ben a szerbiai bajnokságon 100 méteres síkfutásban harmadik helyezést ért el. 1964-ben szintén harmadik lett a 300 méteres gátfutásban. Junior kategóriában első lett Szerbiában, a jugoszláv bajnokságon pedig második helyezést ért el 100 méteres gátfutásban. Sikereinek köszönhetően a jugoszláv válogatott tagja lett. 1965-ben a katonaidejét szolgálva a Jugoszláv Néphadsereg válogatottjának a tagja lett, és részt vett az Egyiptomban szervezett versenyen. A tíz ország részvételével zajlott bajnokságon második helyezést ért el öttusában, és harmadik lett a 400 méteres gátfutásban. Miután leszolgálta a katonaságot, 1966-tól a zombori Maraton-Sombor Klub tagjává választották, de két év múlva visszatért szülővárosába. Letette az edzővizsgát, és elkezdett dolgozni a Szenttamási Atlétikai Klubban.

Pályafutása alatt több neves sportolót nevelt ki, nála edzett többek között Tutorov Vera, aki Jugoszlávia legjobbja volt futásban, Ubonji Miroslav 1997-es gerelydobó bajnok, Paska Zoltán, Tasi Mihály, Sendula Andrea, Szép Norbert, akik 2003-ban hoztak Szenttamásra díjakat, Fullajtár Lídia gerelydobó, Makra Mónika gerelydobó, Bálizs Béla diszkoszvető és Gajinović Branka magasugró 2005-ben értek el kimagasló eredményeket a különféle sportversenyeken, Tojzán Béla 2013-ban lett szerbiai első és rekordot állított fel dobólabda hajításban, diszkoszvetésben és kalapácsvetésben. Magyarországról szintén elsődíjasként tért haza abban az évben. A sikereket 2013-ban Serfőző Lívia, 2014-ben ismét Tojzán Béla folytatta. Rajtuk kívül az évek folyamán még sokan öregbítették a Szenttamási Atlétikai Klub nevét. Pista bácsi sikeres volt sportolóként is és edzőként is. A szenttamási Sportszövetség 2015-ben a legjobb edzőnek járó díjjal tüntette ki.

A vásártéri/rajcsúri pálya mellett elhaladva hatvan nemzedéknek – sportolóknak és nem sportolóknak egyaránt – még sokáig eszébe fog jutni Pista bácsi, aki rendre, kitartásra, fegyelemre, összetartásra, ÉLETRE nevelte a szenttamási gyerekeket.

Pekality István temetése március 27-én (szerda) 13 órakor lesz a katolikus temetőben.

Nyugodjék békében!

 

szenttamas.rs