Művelődés

Szenttamas.rs

 

Szenttamáson is fellépnek az Interetno résztvevői

A szabadkai Interetno fesztiválon az idén hat hazai és nyolc külföldi táncegyüttes bemutatóját láthatja a közönség. A rendezvényre augusztus 22-e és 26-a között várják a látogatókat.

A fellépők ezúttal Jakutföldről, Kolumbiából, Mexikóból, Magyarországról, Panamából, Paraguayból, Oroszországból és Tatárföldről érkeznek.

A népművészeti fesztiválon az idén koncertet ad az angol népzenét játszó pécsi együttes, a Simply English, a budapesti Dresch Vonós Quartet és az erdélyi Heveder zenekar.

Az Interetno fesztiválról a szenttamási Kultúrotthon felkérésére augusztus 25-én, pénteken négy tánccsoport látogat községünkbe, akik Oroszországból, Tatárföldről, Jakutföldről és Mexicóból érkeztek. A csoportok bemutatkozása 20 óra 15 perckor látványos utcai felvonulással kezdődik. A táncosok a Vuk Karadžić Általános Iskolából indulnak, majd a Szent Száva és Karađorđe utcát követően a Zmaj utcán vonulnak fel, miközben a közönség ízelítőt láthat a felsorolt országok néptáncaiból. A felvonulás 21 órától a Köztársaság téren lévő színpadi produkciókkal folytatódik, amelynek keretében a csoportok külön-külön is bemutatkoznak.

A nem mindennapi, látványos eseményre a szenttamási szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak – olvasható a szenttamási Kultúrotthon szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.









 

szenttamas.rs.