Hírek

Szenttamas.rs

 

Hiszek a közös találkozásokban

Villáminterjú Vastag Csabával, az X Faktor győztesével

Vastag Csaba 1982. február 11-én született Budapesten. Az iskolában versmondó versenyt nyert beszédhibája (hadarás) ellenére. 7 évet töltött a veszprémi Petőfi Színházban, ahová táncosként került be. 11 éves korában akrobatikus rock and rollt táncolt. 2000-ben érettségizett a veszprémi Ipari Szakközépiskola és Gimnáziumban. Jelenleg a veszprémi Pannon Egyetem hallgatója. Több évig rockzenekarokban énekelt, 2001-ben a Hair című musicalban szerepelt, ami közelebb hozta a színház világához. Közel 2 évig oszlopos tagja volt a RapSzínHáz társulatának, 2006 júniusában mutatták be a RapCity című drog-prevenciós darabot, melynek egyik főszereplője Csaba volt. Közben a TV2 Popdaráló c. műsorának vokalistája lett, 2008-ban pedig Magyarország legnépszerűbb musicalénekesének választották.

             Az áttörő sikert az X Faktor tehetségkutató műsor hozta meg számára, amit 2010-ben megnyert. Első dala 2011-ben készült Szállj! címmel. Öccsével, Vastag Tamással elkészítettek egy közös dalt Őrizd az álmod címmel, amihez klip is készült. Ezt a dalt választották a 2012-es Fonogram-díjátadón az év magyarországi dalának. Ebben az évben Csabit jelölték BRAVO Otto-díjra és Comet-díjra is. 2013-ban párjával megnyerték a Szombat Esti Láz című műsort. 2013 év végén jelent meg új stúdióalbuma a CONECTO, amelyről a Megküzdök érted című szám lesz az első, amelyből videoklip készül. Az albumról 2014 elején megjelent az Őrült éjjel című dal, amely rövid időn belül a rádiók egyik kedvenc slágere lett.

             Vastag Csabának jelenleg minden pillanatát a karrierje tölti be. Azt mondja 15 évesen álmodta meg magának ezt az életet, és kemény munka árán sikerült odáig eljutnia, ahol most tart. Folyamatos koncertjeit a rajongók hatalmas tábora korosztálytól függetlenül követi. Május 9-én Kiskunhalason lépett fel, a koncert után, autogram-adás közben kértük fel egy villáminterjúra.

A befutásodnak mi a története?

V. Cs: Amióta az eszemet tudom, zenével foglalkoztam, és teljesen véletlen, hogy az öcsém elindult az X Factor című műsorban. Látott egy plakátot az utcán, a felhívást, a meghallgatásra elvittem kocsival, mert akkor még nem volt jogosítványa, és ott láttam, hogy még lehet jelentkezni. Én is jelentkezem, hátha lesz belőle valami. Később ez lett a legfontosabb dolog az életemben. Előtte is zenével foglalkoztam, sok zenekarom volt korábban is, habár többnyire rockzenekarok. Nem nevezhetném magam se zongoristának, se gitárosnak, mert „konyhanyelven” tudok gitározni és zongorázni, ami éppen csak annyira elég, hogy megmutassam a barátaimnak, mit szeretnék csinálni, azoknak, akik tudják, hogyan kell ezt professzionális módon megoldani.

Győzöd a tempót?

V. Cs: Régebben sem aludtam 3 óránál többet egy este. Nem nagyon szerettem pihenni soha, mindig azt éreztem, hogy kifutok az időből, valamit tenni kéne azonnal, úgyhogy nem újdonság nekem ez a picit nagyobb pörgés.

Szerinted a mai fiatalok hol tudnak még érvényesülni?

V. Cs.: A tehetségkutató műsorok nagyon jók. Objektív zenei fórumok, jól működnek, nagyon sok lehetőséget biztosítanak azoknak, akik szeretnének dolgozni, mert a munkát nem szabad kispórolni, sokkal többet kell utána dolgozni, mint előtte vagy közben.

Hova tovább?

V. Cs.: Most készítjük az új lemezt éppen, már 3 hónapja azt mondom mindenkinek, hogy két hét múlva készen lesz, úgyhogy nem akarok többé ferdíteni, inkább nem mondok semmit. Az előző lemezünk dupla platina minősítést kapott, ami nagy dolog, és köszönöm azoknak, akik hozzásegítettek ehhez, vagy azzal, hogy megvették, vagy azzal, mert dolgoztak rajta, segítettek. Értük dolgozunk.

A közönségnek mit üzensz?

V. Cs.: Remélem, találkozunk személyesen is valahol, valamikor, minél hamarabb. Nagyon hiszek a közös találkozásokban, hiszek az interaktív együttlétekben, mint a koncert, amikor mindenki azt csinál, amit akar, sokkal jobban szeretem ezt, mint a lemezeket. Meg is látszik egyébként, hogy az elmúlt öt évben a lemezem egy picit csúszott a megjelenésével, mert a személyes találkozásokat sokkal fontosabbnak tartom. A leglényegesebb, mikor ilyen kicsit családias körben el tudjuk egymásnak mesélni, hogy mik történtek.

Vastag Csaba 1

Vastag Csaba 2

Vastag Csaba 3

 

      Paraczky László