Felhívás

Szenttamás.rs

 

 

Hétfőn kezdődik a beiratkozás az általános iskolák első osztályaiba

Április 1-jén, hétfőn kezdődik meg az első osztályba induló gyermekek beíratása a Vajdaság autonóm tartományi általános iskolák első osztályába.

A kötelező iskolaelőkészítő nevelő-oktató programban résztvevő gyermekek száma alapján, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság rendelkezésére álló adatok szerint - a 2019/20. tanévet várhatóan mintegy 16.690 gyermek kezdi első osztályos tanulóként - ami az előző iskolaévhez viszonyítva 1,29 százalékkal kevesebb.

Az általános iskola első osztályába azok a gyermekek iratkoznak, akik 2019. szeptember 1-jéig legalább hat és fél, de legfeljebb hét és fél életévüket töltötték be, idén tehát a 2012. március 1-jétől 2013. február 28-ig született gyermekek iskolakötelesek.

Azok a gyermekek is megkezdhetik általános iskolai tanulmányaikat, akik szeptember 1-jéig a hat, illetve a hat és fél életévüket töltötték be, de az ő beíratásukhoz mellékelni kell az iskolába indulásra érettség vizsgálatáról szóló bizonylatot, valamint azok a gyermekek is, akik hét és fél évesnél idősebbek, de akiket betegség, vagy más okok miatt eddig nem írattak be az első osztályba.

A beiratkozás során az alábbi dokumentumokat kell benyújtani: a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, az iskolaelőkészítő programban való részvételről szóló igazolást, a gyermek orvosi vizsgálatáról szóló bizonyítékot és a szülő lakóhelyéről szóló igazolást. A szülő kérelmére az iskola köteles minden gyermeket beírni az iskola által felölelt területről, helyiségei és szakemberállományi lehetőségeinek megfelelően, valamint a másik iskola területéhez tartozó gyermeket is.

Az első osztályba induló gyermekek beíratása 2019. május 31-ig tart, azokat a gyermekeket pedig, akiket addig nem íratnak be, még az iskolaév kezdetéig megtehetik. Minden vajdasági iskola felkészült a leendő elsős tanulók fogadására.

 

Forrás:

http://www.puma.vojvodina.gov.rs/etext.php?ID_mat=9824