Iskolánkban járt a versvándor
Vannak olyan napok az iskolánkban, mikor izgalommal, fokozott kíváncsisággal indul a nap. Jó ilyenkor kiszabadulni a tanterem és a tanóra kereteiből, és várni az újat, a „mást”. Ilyen esemény verte fel a port szeptember 16-án, mikor egy mezítlábas, zászlós ember állt elénk a tornaterem rögtönzött „pódiumán”.
Látszott rajta, hogy messziről jött, de mégis olyan lendületet hozott magával, hogy mindenki tágra nyílt szemmel figyelte őt az ünnepélyes csendben. Beszélt Radnóti Miklósról, munkatáborokról, szöges kerítésekről és még szerelemről is, ami nem igazán illett az éhezés, a kényszermenetelés, a halál témakörébe, de mégis ott volt. Mindez már elgondolkodtató volt, és kicsit vigasztaló is, hogy mi nem ilyen világban élünk.
Aztán azt is hallottuk aznap, hogy a mezítlábas ember gyalogol. Bakancsa talpa már egy ujjnyit kopott. Szóval sokat gyalogol.
A neve Tóth Péter Lóránt. Borból jött hozzánk Szenttamásra, gyalog. Jólesik talpának a tornaterem hűs padlója. A hosszú út fájdalmát már érzi, ezért mezítlábas.
Miért vállal egy ember önként ekkora feladatot magára?
Pétert ismerjük már, többször ellátogatott iskolánkba. Versvándornak nevezi magát, hisz verseket mond előadásai során, így emlékezik meg azokról a magyar emberekről, kikre örökké emlékeznünk kell: József Attiláról, az 1956-os forradalom hőseiről, Radnóti Miklósról. Péter különleges tehetségével, mély érzékenységével, lélekből szóló szavaival, baráti közeledésével felejthetetlenné teszi számunkra ezeket az embereket.
Zászlóján most Radnótit látjuk, akit zsidó származása miatt hurcoltak el a bori munkatáborba, majd innen hajtották őket vissza Magyarországra. Abdánál agyonlőtték a kiéhezett, elfáradt költőt.
Borból Abdáig kb. 800 kilométer húzódik. A zászlón szögesdrót jelzi az út kanyarulatait és megállóit. Szenttamás is megálló volt. Radnóti és társai az akkori téglagyárban töltöttek egy estét. Ezért szeptember 16-án megemlékeztünk iskolánkban a költőről. Tanulóink kis műsorral készültek: szóltak Radnóti bánatáról, anyjának és ikertestvérének haláláról, Fanni iránt érzett szerelméről és természetesen szomorú haláláról is. És köszöntöttük a versvándort is, Pétert, ill. barátját, Hajvert Ákost is, akik minket választottak Péter zarándokútjának egyik állomásául.
Aztán útra keltünk mi is. Elkísértük vendégeinket a téglagyárig. Az út során volt, aki cipelte Péter nehéz táskáját. A zászlót pedig kezünkben tartva hirdettük, hogy erre járt Radnóti is. Megosztottuk a terheket. Közösséget vállaltunk. Motivációt kaptunk és adtunk: olyan diákjaink is voltak, kik eldöntötték azon a délelőttön, hogy egyszer ők is hasonló útra kelnek.
Abda messze van Szenttamástól. Péternek, mikor Cservenka felé vette az irányt, szerencsés utat és kitartást kívántunk.
Kitartás. Gondoljunk bele, mennyire szükségünk van erre: a kitartásra. Milyen gyakran elfáradunk, milyen könnyen feladunk valamit, hányszor bele sem kezdünk, mert nehéznek bizonyul.
Példamutató kitartás. Mindenkinek.
(Az ünnepi műsorban részt vettek: Bakos Dorina, Balzam Boglárka, Móró Lilla, Marcsók Dejan, Hornyik Emanuell, Salamon Lilla, Balázs Evelin, Bergel Zsófia, Juhász Lea, Pásztor Emanuella és Füstös Nikoletta)
Drobnyik Aranka
