Hírek

Szenttamás.rs

 

Kiosztották a Rákóczi Szövetség ösztöndíjait Szenttamáson

 

A Rákóczi Szövetség elsők között ismerte fel, hogy a határon túli magyar iskolák fennmaradása a szülők azon döntésétől függ, hogy vállalják-e azt, hogy gyermekeiket magyar óvodába, majd iskolába írassák. A szövetség a Beiratkozási ösztöndíj-program keretében minden vajdasági szórványtelepülésen magyar tannyelven első osztályba induló gyermeket támogatásban részesít, ami az idei évben 21 község területén 324 elsőst jelent.

A Rákóczi Szövetség idén ötödik alkalommal biztosított támogatást az első osztályosoknak azokban az önkormányzatokban, ahol a magyar lakosság aránya nem éri el a 30 százalékot. A támogatások egy része ünnepélyes keretek között került kiosztására 2017. november 7-én, kedden Temerinben, Torontálvásárhelyen, Székelykevén és Szenttamáson. A tízezer forintos ösztöndíjban az idén összesen 324 magyar elsős részesült.

A szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában 25 elsős kisdiák vehette át a támogatást. A jelenlévőket és a vendégeket először az iskola igazgatója, Munjin Szokola Erika, majd Bergel Aranka polgámester-segéd és Milena Alargić, a Községi Képviselő-testület elnöke köszöntötte.

Nagy Domonkos, a Rákóczi Szövetség képviselője köszönetet mondott a jelenlevő szülőknek döntésükért, hogy vállalták gyermekük magyar nyelvű oktatását. Mint mondta, a Rákóczi Szövetség a szeptemberi iskolakezdést követően 250 helyszínen mintegy 6000 határon túli, gyermekét magyar iskolába írató családnak fejezi ki elismerését ösztöndíjával: ‒ Itt Vajdaságban a Magyar Nemzeti Tanács segítségével próbáljuk meg célba juttatni az ösztöndíjakat. Nagyon örülök annak, hogy itt Szenttamáson is jó partnerekre találtunk mind a község, mind az iskola részéről. Ez nem állami finanszírozású program, hanem több száz magyarországi önkormányzat, vállalat, cégek, magánszemélyek adományaiból áll össsze ez a 6000 családnak szóló ösztöndíj – emlékeztette a jelenlévőket a szövetség főmunkatársa.

Petkovics Márta, az MNT Végrehajtó Bizottsága tagja felszólalásában elmondta, a Magyar Nemzeti Tanács örömmel vállalja a közreműködést a Rákóczi Szövetséggel, és arra biztatta a magyar szülőket, hogy írassák anyanyelvű tagozatra gyerekeiket: ‒ Az anyaországi magyar társadalommal közösen igyekszünk a jövőben is támogatni minden ilyen irányú törekvést. A Magyar Nemzeti Tanács idén szeptember elején is megajándékozta a kis elsősöket, de mint hallottuk, az itteni önkormányzat is adott bizonyos támogatást az iskolakezdéshez. A tanács a jövőben is igyekszik – mint ahogyan eddig is – minden lehető módon támogatni az anyanyelven és itthon történő iskoláztatást – hangsúlyozta. Hozzátette, maga a tény, hogy a Rákóczi Szövetség foglalkozik a határon túli magyarsággal, hogy a civilek, az önkormányzatok gondolnak ránk és segítenek bennünket anyagilag és morálisan, nagyon sokat jelent a vajdasági magyarságnak.

Az ösztöndíjak kiosztása alkalmából az iskola diákjai és a Pitypang Néptánc Egyesület alkalmi műsorral kedveskedett a jelenlévőknek.









P. L.