Művelődés

Szenttamas.rs

Családi napok rendezvény Kiskunhalason

 

Első alkalommal rendeztek augusztus 30-án Családi Napot a kiskunhalasi Sóstón. A szervezők legnagyobb szerencséjére az időjárás is kegyes volt, és ragyogó napsütésben, kellemes melegben várhatták a kilátogatókat. Egész napos színpadi és családi programok - népi játszótér, állatsimogató, kézműves termékek, lovaglási, kocsikázási lehetőség, grillen készült ételek, halászlé, hűsítő finomságok -tarkították a rendezvényt. A reggeli óráktól késő estig mindenki kikapcsolódhatott.

Savanya Szabolcs, a rendezvény megálmodója és az egyik szervező hírportálunknakSavanya Szabolcs szervező nyilatkozva elmondta, igazából négy fő rendezvény zajlott a jövendőbeli hivatalos strandon, mégpedig a halászlé főzőverseny (egyesületek, családok, baráti társaságok benevezésével),  betyárolimpia (cégek, csapatok mérték össze betyárosan jó tudásukat, ügyességüket humoros feladványokban), de volt még térségi erős ember verseny (erő, kitartás, szívósság a megye legjobbjaival), az esti órákban pedig Sóstófürdő bálat terveztek: - Mintegy 3500-4000 főre becsülhető fel a mai rendezvény résztvevőinek és látogatóinak a száma, ami egy ilyen kistérségi rendezvény esetében bizony nagyon jónak mondható. A halászlé főzőversenyre 32 csapat, a betyárolimpiára pedig 16 csapat nevezett be, ami ugyancsak nagyon jó dolog. Utóbbiban szalmabálagurítás, célba való ostorcsörgetés, asszonycipelés versenyszámok voltak, de nagyon viccesnek bizonyult például a férj hazatolása a kocsmából, amikor a nők tolták talicskában a férjüket. Persze mértük az időt is. Ezenkívül jót derültünk a terményválogatás versenyszámban is, amikor a búza meg a

Kalala Kiskunhalason aug. 30.

zabszemeket kellett különválogatni.  A győzteseknek apróbb ajándékokat, különdíjakat, okleveleket osztottunk, de jövőre már komolyabbra fordítjuk a dolgot és értékesebb nyeremények is lesznek. Míg az idősebb és a középkorosztály a fenti két versenyen, addig a fiatalabbak a térségi erős ember versenyen indultak, ami igazán látványosra sikeredett. Szögesdrót alatt a sárban kellett belekúszni a tóba, az egyméteres vízben futni, amihez igazából szükség volt a képességbírásra meg az erőre. A legfiatalabb látogatóink számára népi játékokat szerveztünk, pl. diótörő versenyt, amikor egy lyukas akácoszlopon áthaladó diót kellett eltalálni. Ezek mind olyan dolgok, amelyek nem kerülnek pénzbe, viszont nagyon számít az ügyesség és a rátermettség – mondta Savanya Szabolcs, aki szerint jövőre még több versenyszámot, érdekességet terveznek majd, de mindvégig megmaradnak a régi, hagyományos dolgoknál. Ez már az idén is így volt, hiszen szűcsök, kézművesek és hasonló hagyományos módon készített termékek árusítása mellett nem engednek be más elárusítókat a rendezvényre.


Kalala Kiskunhalason aug. 30.

A rendezvény egész ideje alatt a színpadon egymást váltották a fellépők, nagy volt a választék a különféle zenei irányzatok képviselőiből. Volt hastánc, brazil szamba bemutató, ugyanakkor citerazene és néptánc is. A fellépők között Szerbiából a szenttamási Hagyományápolók Klubjának Kalala táncegyüttese két alkalommal is bagi táncokkal mutatkozott be a közönségnek.

 

Paraczky László