Hírek

Szenttamás.rs

 

 

KARÁCSONYI VÁSÁR VOLT SZENTTAMÁSON

 

A Gion Nándor Emlékházban 2017. december 16-án, szombaton, újra megrendezésre került a karácsonyi vásár. Az igen bő és gyönyörű kínálat ezúttal is a karácsony közeledtét jelezte. Az immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő vásár szervezője ismét a Gion Nándor Kulturális Központ volt, aminek elnöke, Németh Dezső a rendezvényt követően elmondta, hogy a vásár az árusítók és a látogatók számára ezúttal is teljesen ingyenes volt: ‒ A kulturális központ a kulturális és irodalmi tevékenység mellett számos más jellegű, szórakoztató, tájékoztatási, oktatási, hagyományápolási és egyéb téren is aktív tevékenységet folytat. Folyamatosan igyekszik tömöríteni mindazokat, akik szívügyüknek tekintik nemzetünk bármely hagyományos vonatkozású eseményét. Így kerül sor újra a mai napon a hagyományos karácsonyi kézműves vásár megrendezésére. Kiváló lehetőség volt ez a szenttamási kicsik és nagyok számára, hogy időben és kedvező áron megvásárolják gyermeküknek, szüleiknek és nagyszüleiknek a karácsonyi ajándékot. Ma reggel 8-tól délután 16 óráig a látogatók kizárólag a karácsonyhoz kapcsolódó díszeket, tárgyakat tekinthették és vásárolhatták meg. Kiemelném, hogy az idén több helyi civil egyesület, mint a Vredne ruke Kézimunkázók Egyesülete, az Art Művészeti Galéria, a Gyöngy, a Fejlődésben Elmaradt Személyek Egyesülete, a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola diákjai, továbbá helyi és vidéki kézműves mutatta be és árulta termékét. Kelendőek voltak például a különböző anyagból készült karácsonyfadíszek, továbbá a csokoládéból, mézeskalácsból, fából, üvegbő készült télapók, az adventi koszorúk, angyalkák, csengettyűk stb. Az udvaron lévő hangszórókból egész nap karácsonyi dalok szóltak, az árusok számára pedig forró teát, kávét biztosítottunk – mondta a kulturális központ elnöke. Hozzátette, az árusok és vásárlók legközelebb a húsvéti vásárban találkozhatnak ismét, amely az Emlékház udvarában 2018 márciusában kerül megrendezésre.

A Gion Nándor Kulturális Központ további tevékenysége felől érdekődve beszélgetőtársunk elmondta, a soron következő igen komoly szervezést követelő kulturális rendezvény az Őseink zenéje lesz, amelyre egy hónap múlva kerül sor a szenttamási sportcsarnokban, azt követően pedig 2018. február 1-jén indul a Gion Nándor Napok irodalmi-kulturális-művelődési rendezvénysorozat, amelyre ugyancsak lázasan folynak az előkészületek: ‒ Pihenés és egy kis lazítás egyedül karácsonykor és újév napján lesz, mert nagyon sok és kemény munka vár ránk a tél folyamán is – mondta végezetül Németh Dezső.

















 

P. L.