Felhívás

Szenttamas.rs

 

Ingyenes egészségügyi mérések a gyógyszertárban

Az cukorbetegség kialakulásának megelőzése érdekében a szenttamási Dr. Đorđe Bastić Egészségház és a Kék Kör, a Cukorbetegség Ellen Küzdők Szenttamási Egyesület több közös, ingyenes betegségmegelőzési akció indított.

Az akcióra június 1-jétől egy hónapon át kerül sor az egészségház gyógyszertárában (állami gyógyszertár) minden munkanapon 8 és 11 óra között. A szervezők ezúttal ingyenes vérnyomás- és vércukorszint mérést végeznek, a helyszínen pedig az érdeklődők ingyenes egészségügyi tanácsokat is kaphatnak. A méréseket délutánonként 14 és 19 óra között a Kék Kör helyiségében (Sonja Marinković 18.a) végzik.

Dr. Ilija Gazepov, az egyesület elnöke az akcióval kapcsolatban elmondta, az ingyenes orvosi ellenőrzéseket szeretnék folyamatossá tenni, mert van rá igény, ugyanakkor az egészségügyi tanácsokért is szép számban fordulnak hozzájuk a polgárok: − A tanácsokat illetően fontos kiemelni, hogy a páciensek hozzák magukkal az egészségügyi leletekről szóló dokumentációt, a cukorbetegek pedig folyamatosan ellenőrizhetik a cukorszintet, mégpedig éhgyomorra, két órával a reggelit követően, valamint napközben. Mindez mellett persze külön foglalkozunk az egészséges táplákozással, az egészséges életmóddal és a mozgás, azaz a fizikai aktivitás fontosságával.



P. L.

 

szenttamas.rs