Művelődés

Szenttamas.rs

 

Csoportvezetői képzést tartottak Kishegyesen

 

Háromnapos szakmai képzést tartottak a hétvégén a kishegyesi Kátai-tanyán. A képzés az NMI Művelődési Intézet, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szervezésében valósulhatott meg, és az említett szervezetekhez kapcsolódó résztvevők olyan témaköröket érintettek, mint a közösségépítés, közösségszervezés és közösségfejlesztés módszereinek megismerése, egy település közösségi tervezésre alapozott fejlesztési folyamatának megtervezése tréningmódszerekkel, a településfeltárás módszerei, a közösségi tervezés folyamata, forrásteremtés a közösségi folyamatokhoz stb. Továbbá feldolgozás és gyakorlati tréning is volt az együttműködési technikák – hálózatosodás, a kommunikáció és marketing a közösségi bevonás és érdekérvényesítés – érdekében, valamint a kulturális gazdaságfejlesztés modellje témákból is.

Az oktatók Dr. Juhász Erika Ph.D., az NMI Művelődési Intézet kultúrakutatási és képzési igazgatója, a Debreceni Egyetem tanszékvezető docense, és Dohorné Kostyál Zsuzsanna, az NMI Művelődési Intézet Csongrád megyei irodavezetője voltak.

 

Dr. Juhász Erika elmondta, célja az, hogy a Kárpát-medencei magyarságnak a közművelődéssel, kultúrával kapcsolatos támogatását ellássa, és ebben együttműködő partnereket keressen: − Ebben az együttműködési folyamatban jött létre a kapcsolat az NMI Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet között, majd sorra kapcsolódtak be a vajdasági magyar szervezetek. Így fogalmazódott meg az itteni magyar szervezetek körében, hogy szükség lenne olyan alkalmakra, amikor tapasztalatokat cserélhetnek, közösen gondolkodhatnak, közös terveket szőhetnek, és ehhez egy képzés keretében szakmai muníciót is kapjanak. Az első nap azzal telt, hogy csapatépítő jelleggel megsimerkedtek a résztvevők, és létrehoztak egy olyan közös kívánság- és problémalistát, amiből kirajzolódik, mit gondolnak jelenleg a magyar kulturális szervezetek az itteni kulturális életről. A résztvevők véleménye között nagyon sok átfedés van, annak ellenére, hogy a különbségek érzékelhetők a tömbmagyarságban és a szórványban élők problémái között. Ezek azonban inkább hangsúlybeli eltolódásokat jelentenek, vagyis a problémák és megoldandó feladatok megegyezőek az egész térség kulturális életében. Úgy gondolom, hogy már az első naptól nagyon jó, közös gondolkodás indult el, a résztvevők nagyon odafigyeltek a másikra, meghallgatták és jól is tudtak reagálni egymásra, ami már önmagában is egy remek kiindulópont volt. Őszintén szólva, ez nem minden esetben jön létre néhány óra alatt. Jól látható tehát, hogy itt közösek a célok, egy irányba tart a csapat, és nagy szükség van egy ilyen összefogásra – mutatott rá az oktató. A képzés kapcsán elmondta, arra később építhetők közös szervezési és fejlesztési folyamatok, amibe mindenki beleteheti a saját tudását. Továbbá össze tudnak kapcsolódni az anyaországgal és a NMI Művelődési Intézettel, és anyagi támogatást is kaphatnak. Dr. Juhász Erika elmondta még, hogy a három napos képzésen elsajátított módszerek alkalmazására a résztvevőket projektfeladatot kidolgozásával bízzák meg, amelyet a nyár folyamán kell összeállítaniuk. Az őszi időszak elején pedig egynapos műhelymunkán ezeket bemutatják, a trénerekkel megvitatják és ez alapján a képzés teljesítéséről részvételi oklevelet kapnak.

Gondi Martina, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség igazgatója elmondta, a kishegyesi képzést követően a további két alkalmat kis időbeni eltérésekkel május és június folyamán tartják: − Ugyanazt a képzést három különböző helyszínen tartjuk meg. Kishegyes mellett Ezsébetlakon és Tótfaluban, mert azt szeretnénk, hogy Vajdaság minden magyarlakta településéről elérhető legyen, illetve így adunk nagyobb lehetőséget a megfelelő dátum kiválasztására is. Tehát a képzés mindössze két és fél napos, és mindhárom helyszínen ugyanazokat a kompetenciákat fejlesztik a trénerek, ezért csak az egyik alkalomra kell jelentkezni – magyarázta az igazgató. Kiemelte, egy igazán komoly kapcsolat áll fenn az NMI Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, azaz az itteni művelődési szféra között. Számukra nagyon meghatározó, hogy életre tudták hívni ezt a csoportvezetői képzést, amit az Emberi Erőforrások Minisztériumának Csoóri Sándor Alap programából finaszíroznak: − Művelődési egyesületek csoportvezetőit, aktivistáit akartuk megszólítani, meghívásos alapon, vagyis igyekeztünk minden művelődési egyesületet elérni. Ugyanis a képzés minden egyesület számára nyitott, azok számára is, akiket valamilyen oknál fogva nem tudtunk elérni. Persze, fontos számunkra, hogy olyan emberek jőjjenek, akik aktívan részt vesznek, vagy be szeretnének kapcsolódni a saját közösségükben a művelődési életbe. Keserű tapasztalat, hogy Nyugat-Bácskából csak két jelentkezőnk van, Bácsgyulafalváról és Őrszállásról. Erről a vidékről senki mást nem tudtunk megszólítani, mint ahogyan Bánátból sem, ahonnan Kikindáról és Fehértelepről voltak csak jelentkezők. Mivel Erzsébetlakon 2018. május 25-27-ig kerül sor a képzésre, számítunk arra, hogy még egy telefonos körrel még egyszer meg fogjuk erősíteni a művelődési egyesületekben azt, hogy nagyon szeretnénk, ha eljönnének, mert ez egy nagyon jó lehetőség. Sajnos, de nem tudunk minden fél évben ilyen és hasonló képzéseket szervezni – tette hozzá a VMMI igazgatója.

Az őrszállási Ady Endre Művelődési Egyesület alelnöke, Pekter Andrea nagy reményekkel érkezett a képzésre, hiszen, mint mondta, a faluban csaknem teljes egészében leállt a művelődési élet: − A fiatalok külföldre távoztak, a településen szerinte alig 200 magyar él, akik zömmel idős személyek. Van néhány fiatal, lehetne szervezni is valamilyen rendezvényt, azonban túl kevesen maradtunk. Ha valamit szervezünk, az általában bál. Azelőtt még valahogy összejöttünk nemzeti ünnepünk, Szent István királyunk ünnepére, de már két éve ez sem tudjuk összehozni – mondta az őrszállási fiatal. Nem mondhatom, hogy nem jönnek össze, mert eljönnek, segítenek kitakarítani a termet, vagy például összerakjuk az asztalokat. De ettől többet szinte senki sem hajlandó tenni. Ahogy itt a kollégáktól hallottam, máshol is hasonló a helyzet, az emberek passzívak, magukba húzódnak és inkább otthon ülnek. Ha szükségük van valamire, legfeljebb Zomborig mennek, kivételes esetekben az Újvidéki Vásárra. És ez minden. A képzésen nagyon sok új, jó, és megvalósítható ötletet hallottam, amit megpróbálok valamilyen szinten kamatoztatni. Hátha sikerül – tette hozzá Andrea.

Milánovity Ottília, a tiszakálmánfalvi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke elmondta, a 4 ezer lelket számláló faluban közel 900 magyar él, az egyesületnek pedig 150 aktív tagja van: − Négy szakcsoport működik: a kézimunkázók, a szavalók, a zenei szakosztály és a néptáncosok. Beindulóban van továbbá egy ,,kukkantó” csoport, ahol a kisebb, óvodás gyerekekkel foglalkozunk majd. Örülök, hogy eljöhettem erre a szakmai képzésre, ugyanis egy igazán magas színvonalú és mindent átfogó képzésről van szó, ami minden bizonnyal segíteni fog a további munkában, a problémák leküzdésében. A legpozitívabb az egészben az, hogy nem csupán egy ,,száraz” előadásról van szó, hanem mindannyian részt veszünk a munkában: ötleteket adunk és kapunk, megbeszéljük a problémákat, és rájövünk, hogy nagyon sokan hasonló cipőben járunk. Már most látom, hogy mit fogok javítani otthon, megértettem azt is, hogy eddig hol hibáztam, hogyan kell az emberekhez viszonyulni, hogyan kell megoldani a problémákat, és így tovább. Annak pedig külön örülök, hogy új emberekkel ismerkedtem meg, hamar megbarátkoztunk, és nagyon bízom abban, hogy hamarosan több egyesülettel is megindul a konkrét együttműködés – összegezte a kishegyesi képzést a tiszakálmánfalvi egyesület elnöke.

Torok Orsolya, a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület ifjúsági citerazenekarának egyik vezetője, ideiglenesen a Veronika vegyeskórust is vezeti, és mint mondta a takarítástól a műsorvezetésig, a holnapkészítéstől a pályázatírásig mindent elvállal. A képzést illetően elmondta, attól függetlenül, hogy nincs vezetői pozícióban, úgy érzi, sokat megtanult Kishegyesen: − Elsősorban azt emelném ki, itt jöttem rá, hogy nem kell mindehez érteni ahhoz, hogy valaki jól végezze a dolgát. Sőt, minél kevesebb dologra kell összpontosítani, így sokkal több időnk marad egy-egy csoporttal, fellépéssel foglalkozni. Igen, ez nekem egy nagyon jó kapaszkodó, hiszen bármikor vissza tudok hozzá nyúlni, arra hivatkozva, hogy itt nekem ezt szakemberek ajánlották, működik és lehet rá alapozni.







 

Paraczky László