Művelődés

Szenttamas.rs

 

Folynak az ünnepi műsor próbái Szenttamáson

 

A Zsebszínházban 2017. március 15-én (szerdán) 19 órai kezdettel ünnepi műsorral emlékeznek az 1848–49-es szabadságharc kitörésének 169. évfordulójára.

Az egyik szervező, a Gion Nándor Kulturális Központ elnöke, Németh Dezső elmondta, ezúttal is lesz történelmi megemlékezés, a ovisok mellett pedig alkalmi szavalatok, katonaénekek és egy közös zenés produkció is műsoron lesz: A nemzeti ünnep alkalmából rendezett műsorban Kiss Csaba történelemtanár tart összefoglalót a márciusi eseményekről. Fellépnek: a tuki Barbie óvoda kis- és nagycsoportja, a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola tanulói, a Grimasz Színjátszó Csoport, a Pitypang néptánc egyesület és a Hagyományápolók Klubjának szavalói.

Lázár-Rajda Karolina a Pitypang művészeti vezetője: A Pitypang néptánc egyesületen belül a Suttyó néptánccsoport mutatja be a Rábaközi verbunkot, a szili karéjt. Ilyenkor a fiúk vannak a középpontban, ők fogják bemutatni ezt a táncot.

Kossuth-nótáktól zeng már napok óta a Népkönyvtár olvasóterme, ahol a citerásokat Micsik Béla citeraoktató készíti a március 15-i előadásra: Úgy döntöttem, hogy a Kossuth-nótát készítem el a gyerekekkel, mivel ez a legközismertebb, helyre meg alkalomra való ez a dal. Sokan tudják énekelni, és úgy érzem,  hogy nyitónak is meg zárónak is a műsornak egy méltó műsorszáma lesz. 

Az est legnépesebb csoportja ezúttal is a Grimasz Színjátszó Csoport lesz, a gyerekek a Kisdobos voltam Bem apó seregében című összeállítást viszik színpadra.

A szervezők a nemzeti ünnep alkalmából szervezett ünnepségre mindenkit szeretettel várnak.

Készül a műsor képek

Készül a műsor képek

Készül a műsor képek

Készül a műsor képek

P. L.