Megtanulni és továbbadni, ami a miénk
A szabadkai székhelyű Vajdasági Magyar Folklórközpont szervezésében november 15-én a szenttamási Kultúrotthon galériájában egynapos műhelymunkát tartottak. A Megtanulni és továbbadni, ami a miénk mottó témája ezúttal az egyedi bácsgyulafalvi fehér, az ún. „toledói” hímzés volt.
A Vajdasági Magyar Folklórközpont Nagy István kezdeményezésére 1995-ben alakult, és szerteágazó tevékenységet folytat. Teljesen eltérő a programjuk az összes hazai művelődési egyesületétől, tekintettel arra, hogy a központ elsődleges tevékenysége a képzés. Az egész 1996-ban néptánccal kezdődött, aminek eredménye a mai topolyai Cirkalom együttes és több táncegyüttes vezető, koreográfus. Akkoriban magyarországi szakemberek bevonásával jött létre egy 10 hónapos néptáncképzés az egykori Magyar Művelődési Intézet, a mai Hagyományok Háza egyik részlegében. Évente megszervezték a vajdasági táncházat és kirakodóvásárt, kétévenkét pedig az újvidéki székhelyű Vajdasági Népművészeti és Közművelődési Központ az, amely felvállalja a vajdasági néptáncosok megmérettetését. A következő lényeges dolog, amivel foglalkoznak az a tájházak gondozása, illetve a tájházrendszerek létrehozása. Ezzel kapcsolatban 2001-ben Doroszlón szervezték meg az első ilyen jellegű szakmai találkozót, amelyet azóta évente megrendeznek. Ebbe a tevékenységbe is bevontak magyarországi szakembereket, és elsősorban azokat az embereket szólítják meg, akik tájházat üzemeltetnek, vagy azt kívánnak létrehozni. A ház külsejével, belsejével, a benne lévő tárgyak elhelyezésével és karbantartásával foglalkoznak.
‒ A felsoroltak mellett 1996-tól hímzőtanfolyamot indítottunk, ami egyáltalán nem volt véletlen. Ez a tevékenyég, amely általában a művelődési egyesületeken belül zajlik, azaz a kézimunkázás nem ugyanaz, mint amikor népművészeti alapokra építkezve, kézzel készült termék készül. Utóbbinál ugyanis az alkotónak megalapozott tudásra van szüksége ahhoz, hogy egy korhoz, viselethez próbáljon nyúlni, ott el tudjon igazodni, fel tudja ismerni annak valós értékét, és megtalálni a módját, hogy a jelen időkben azt valamilyen szinten alkalmazni tudjuk, beépítsük mindennapjainkba. Tanítványaink „házi feladata”, hogy környezetünkben szakágakként (hímzők, szövők, fazekasok) hiteles, régi, egyedi darabokat gyűjtsenek be. Így Bácsgyulafalván Makó Erzsi tanítványunknak köszönhetően egy olyan gazdag anyag került felszínre, amiről itt eddig még nem tudtunk, ez pedig a „toledó” hímzés. A szenttamási stúdiófoglalkozás esetében egy egynapos, továbbképző szakmai napról van szó, és ezzel foglalkozunk. Már volt egy nyári táborunk is, ahol ez a hímzéstípus és stílus volt a téma. Az itteni összejövetelt Kolenák Ibolyának köszönhetjük, aki elnökségünk tagja, egykori tanítványom – mondta a szombati összejövetelen Raj Rozália, néprajzkutató, a VMFK egyik alapító tagja és koordinátora.
A bácsgyulafalvi különleges, fehér, „toledó” hímzéssel készült terítő Makó Erzsébet, az ottani szakkör vezetője nagymamájának a tulajdona volt. Mint Erzsébet elmondta, barátnője, Dávid Irénke tanácsára került kapcsolatba a folklórközponttal, ahol később egy kétéves tanfolyamot is elvégzett.
– Időközben egy komoly gyűjtésbe kezdtem, és rádöbbentem arra, hogy nem csak nálam, hanem szinte az egész faluban megtalálható ez a különös technika, amivel a közpotban még senki sem találkozott. Úgy gondoltam, közkinccsé kell tenni azt, ami a miénk, amit őseinktől örököltünk. A motívum szerintem a 19. század végén kerülhetett a faluba, de nem tudni, hogy pontosan honnan. Szakirodalomban sem találkoztunk vele. Ellenőriztük a hitelességét, úgy, hogy megbontottuk. Akkor láttuk, hogy tényleg különleges kézimunkáról van szó. Nagyon hálásak vagyunk annak az idős néninek, aki többször is besétált a szakkör összejöveteleire és lépésről-lépésre átadta nekünk ezt az öltési technikát, amit később teljesen elsajátítottunk, és amiről a szenttamási egynapos alkotótábor is szól. Amit még tudni kell: Az anyag nagyon vékony, finom szövésű sifon, azaz természetes anyag, ahol jól megszámolhatóak a szálak, ugyanis az egyik kis kockában 12-őt vágunk, és 16-ot hagyunk ki, de ez folyamatosan változik. Itt van még a nyolcas besodrás a motívumnál, amit lábnak nevezünk. Nagyon szép mintájú, ritka munkáról van szó – magyarázta a hímzés szakértője, Makó Erzsébet. Hozzátette, az ilyen műhelymunkákon sikerül felkelteni az érdeklődést az ehhez hasonló darabok iránt, a kapott tudást pedig mindenképpen tovább kell adni az utókornak.
- Tulajdonképpen csak a szerveződésen jöttünk rá, hogy mindent Szabadkán szerveztünk eddig, és hogy ezen jó lenne változtatni. Így vállaltam el a szenttamási műhelymunka megszervezését. Már csak azért is, mert községünk Vajdaság központi részén terül el, és mindenkihez egyforma távolságra van – mondja mosolyogva a szombati találkozó házigazdája, Kolenák Ibolya: – Meghívtam barátainkat, ismerőseinket, akik ilyen csoportokban tevékenykednek, továbbá mindenkit, akiről úgy gondoltam, hogy érdekli ez a téma, és szeretne tovább fejlődni, bővíteni tudását. A másik dolog, ami nagyon fontos, úgy érzem, nem kell feltétlenül belegabalyodnunk a bonyolult és különféle színösszeállítású munkákba. Van nekünk ugyanis sajátunk, amihez az anyagért és cérnáért nem kell beutazni fél Magyarországot és egész Vajdaságot. A fehér hímzésre gondolok, amihez könnyű alapanyagot szerezni, és amit könnyű elkészíteni. Úgy gondolom, ezzel megkönnyítjük a körünkben tevékenykedő asszonyok dolgát is. Így jöttünk ma össze, Vajdaság egész területéről, több mint harmincan. Saját csoportom is részt vett a nyári szabadkai táborban, így az alapvető dolgokat ezzel kapcsolatban már elsajátítottuk. A szakirodalom és elméleti rész mellett boldogan mutatjuk mindenkinek ezt a különleges öltéstechnikát, amiről eddig sehol semmit nem tudtunk, és hallottunk - magyarázta Kolenák Ibolya.
Paraczky László
