Hírek

Szenttamas.rs

 

Kiégett az egyik legszebb házikó Szenttamáson

Ezúttal a lóversenypályán lévő kis házikót célozták meg a vandálok

Plakat

Vasárnapról hétfőre virradóra Szenttamás egyik legszebb kis faházikója teljesen a tűz martalékává vált. A lóversenypályán lévő épületet különböző rendezvények alkalmával használták, és egyáltalán nem tudni, miért éppen ezt szemelték ki az elkövetők.

A helyi Vranac Lóverseny Klub elöke, Željko Vujanović elmondta, a lóversenypályán ez nem az első vandál cselekedet. Több alkalommal is feltörték az itteni épületeket, lopás is volt, most pedig a lóversenyek alkalmával használt kis házikót szemelték ki a huligánok.

A tüzet még az éjszaka folyamán eloltották a kivonuló tűzoltók, a házikó azonban teljesen kiégett: ‒ Ez nem az első alkalom, amikor közvagyont rongálnak meg, tesznek tönkre a huligánok. Csak két kérdésem van: Miért? Talán azért, mert rendbe tartjuk a lóversenypályát (amely jelenleg is egyik legszebb az országban), és a körülötte lévő zöld övezetet? A pályát ugyanis a célszerű tevékenység mellett naponta használják a sportolók, a rövid és hosszútávfutók, a rekreációs tevékenységgel foglalkozók, és mindenki vigyáz a rendre és az objektumokra – mondta a klub elnöke. Egyúttal felkérte a rend őreit, hogy minél előbb kerítsék kézre az elkövetőket.

A közösségi oldalakon az esetnek nagy visszhangja lett, máris több ezer ember ítélte el a vandál cselekedetet.

 

szenttamas.rs .