Hírek környezetünkből

Szenttamas.rs

 

Tenni kell azért, hogy ne ismétlődjön meg

 

Mint azt tegnap hírül adtuk, péntekre virradóra a Turiától Szenttamásig vezető útszakaszon, mintegy 7 kilométer hosszúságban, majd később a település utcáin mintegy 3 kilométeren folyt ki az úttestre a nyers kőolaj a NIS által megbízott szállítóvállalat tartálykocsijából. A szenttamásiak hajnalban olajbűzre ébredtek, az úttesten pedig egy fekete csík jelezte a kamion útját. Szerencsére, az egész dolog jól végződött, a szennyezést hamar felszámolták. Az incidenssel kapcsolatban Zoran Mladenović szenttamási polgármester szombatra  sajtótájékoztatót hívott össze, ahol a nyilvánossággal ismertették a történteket.

A polgármester elmondta, az incidens 2016. február 12-én valamivel éjfél után kezdődött, és mintegy fél órán át tartott. A helyszínen és a később vett jegyzőkönyvekből, nyilatkozatokból és fényképekből egy teljesen más kép alakult ki az egy nappal korábban közölt, nyers kőolaj által okozott szennyezésről, amely a TuriaSzenttamás útvonalon, továbbá a két településeken belül történt.

Az említett időpontban a NIS egyik alvállakozója, a pancsovai Eko Maber Inženjering vállalat tartálykocsija az egyik turiai (próbaüzemű) kőolajlelőhelyről nyers kőolajat szállított a gyűjtőközpontba, miközben a tartály hátulján lévő csapon először csak szivárgott, később pedig már ömlött az olaj. A polgármester a térképen mutatva magyarázta, hogy pontosan nyomát lehet követni a nyers kőolajat szállító kamionnak, ugyanis a fekete csík, ami az úttesten maradt a turiai Svetozar Miletić utcában látható, majd a két település közötti útszakasz egy részén megszakad ugyan, de később tovább folytatódik a Vasút és az Újvidéki utcákon a Nagyhídig. A nyomot követve a Szent Szávó utcán keresztül a Karadjordje utca egy részén a tartálykocsin lévő szelep teljes meghibásodását követően pedig már valósággal ömlött a nyers kőolaj az utcákon. A nyom a Vuk Karadžić, majd a Bigin utcákban folytatódik, onnan pedig a Miloš Obilić utcába vezet. Utóbbi utcát látták egyébként elő a NIS járműveinek, de tekintettel arra, hogy ebben a széles utcában két helyen is van fekvőrendőr, a kamionsofőrök inkább kerülő utakon járnak.

Mladenović Zoran sajtótájékoztató 2016. február 13.

− Mindent összevetve több, mint 500 liter nyers kőolaj ömlött az említett időpontban az útra anélkül, hogy a sofőr ezt észrevette volna. Ami jó az egészben az, hogy éjjeli fél háromkor, vagyis két órával a szennyezés után már elkezdődött az úttestről a kifolyt olaj vegyi úton történő eltávolítása. Tehát még mielőtt a szennyezés nagyobb méreteket öltött volna elejét vették, illetve megakadályozták, hogy az aszfalt azt magába szívja. Egy speciális gépjárművel, vegyszerrel és forró vízzel lemosták az utat, majd beszórták egy olyan szerrel, ami magába szívja a kőolajat – magyarázta a polgármester. Mint mondta, közben a rendőrség tette a dolgát, az önkormányzat pedig az incidensről értesítette a megfelelő tartományi szerveket. 

− Az egyik igen lényeges pontja az egésznek az, hogy a község egyes utcáin korlátozva van a különböző tengelysúlyú gépjárművek közlekedése, viszont ott, ahol nincs kihelyezve erre vonatkozó tábla, ez nem érvényes. Ez most beigazolódott. Mi egy protokolláris szerződést írtunk alá a NIS-szel arról, hogy az általános követelmények mellett tiszteletben tartják a község érdekeit, ideértve az előre meghatározott utcákon való közlekedést is. Magyarán, ha a regionális útról helyi útra vagy utcába fordulnak a gépjárművek, ehhez megfelelő engedélyt kell kérniük a községtől. Sajnos, mint a polgárok ezt tapasztalhatják (pl. a Turiai és a Dózsa György utcákon – a szerző megj.), a vállalat ezt nem mindig tartja be, és erre bizonyíték a szóban forgó tartálykocsi útvonala is – mutatott rá a község első embere, aki közben az újságíróknak fényképekkel illusztrálta az esetet, és a kamion menetiránya mellett megmutatta magát a tartálykocsit is, amelyen jól látható a hibás csap. 

A kérdésre, hogy miért nem lép közbe a rendőrség, amikor a megengedettnél nagyobb tengelysúlyú gépjárművek közlekednek a település utcáin, a polgármester elmondta, egyszerűen azért, mert erre nincs elegendő technikai felszerelésük és gépjárművük. Emlékeztetett arra, hogy a megnövekedett teherforgalom miatt rövid idő alatt öt hidat kellett felújítani a községben, tehát nem újkeletű problémáról van szó. Közben a község két új gépjárművet vásárolt a rendőrállomásnak, hogy ezzel is hatékonyabbá tegye a rend őreinek munkáját.

− A megállapodás értelmében nemcsak a közlekedésre, hanem minden egyes újabb munkálatra vonatkozóan a NIS köteles 15 nappal előbb értesíteni a községet. A felügyelőség és a vállalat felügyelősége a munkálatok megkezdése előtt és azok végeztével is köteles körbejárni a terepet, és meghatározni, keletkezett-e károsodás a munkálatok ideje alatt, és ha igen, akkor hol és milyen mértékben. Ezt a vállalat köteles a legrövidebb időn belül szanálni. Számunkra tehát a legfontosabb a polgárok és község biztonsága – mutatott rá a polgármester.

Visszatérve a pénteki incidensre Zoran Mladenović elégedettségét fejezte ki amiatt, hogy a bajra a vállalatban gyorsan reagáltak, amivel megakadályozták a nagyobb környezetszennyeződést, viszont, mint mondta, ennek egyáltalán nem lett volna szabad megtörténnie. Nagyon nehezen hihető el az (is), hogy a hibás csap miatt folyó kőolajat 10 kilométer megtétele után vette észre a sofőr. Mint mondta, a szükséges intézkedések után a vállalat és az alvállakozó ellen feljelentést tettek. A rendőrség műszaki vizsgára küldi a tartálykocsit, és mindent részletet figyelembe véve kerül majd összerakásra a mozaikkocka, hogy mi is történt valójában.

− Onnatól pedig tudni fogjuk, hogy mi a teendő, hogy ilyen eset soha többé ne ismétlődjön meg. Mi nem tudtunk arról, hogy a nyersolajat kamionokkal szállítják egyik helyről a másikra, nem tudtuk az útvonalat sem. Az igaz, hogy a nyers kőolaj szállítása nem veszélyes, ezzel szemben maga a kőolaj igen veszélyes mint környezetszennyező anyag, hiszen könnyen a folyóvizekbe, csatornákba kerül(het), beláthatatlan következményeket okozva az embernek és a természetnek egyaránt – szögezte le Zoran Mladenović szenttamási polgármester.

Kiömlött a köolaj Szenttamáson 2016. február 10. képek

Kiömlött a köolaj Szenttamáson 2016. február 10. képek


Paraczky László