„Beleszülettem a kisebbségi sorsba”
Hogyan élnek a magyar kisebbségek a szomszédságban?
Riportsorozat Szlovéniából
10. rész:
A szlovéniai reformátusok megmaradtak a történelem viszontagságai ellenére is
Egy különleges étteremben találkoztam első lendvai beszélgetőtársammal, Bódis Tamás református lelkésszel. A hely magában azért különleges, mert körös-körül nagyon sok (régi) motorkerékpár került kiállításra, melyek közül mindegyiknek megvan a maga története, gyártója, tulajdonsága. Az interjú témája azonban nem a kétkerekű, hanem a muravidéki történelem egy-egy részletének kifejtése mellett az itt élő reformátusok és lelkészek mindennapjai, gondjai. Ha nem tudnám, első látásra bizony beszélgetőtársamról magam sem mondtam volna, hogy lelkész, ugyanis egészen fiatal, ennek ellenére kiváló vallási és helytörténeti ismeretekkel rendelkező embert ismertem meg benne. Miközben üdítőt rendelünk, elmondja, hogy Muravidék északi és déli részre oszlik. Ők feleségével az északi részen élnek, amit a helyiek Goričkónak hívnak, és ami magyarul Dombvidéket jelent. Ez gyakorlatilag a régi Vas megye, azon belül pedig az Őrségnek volt a része. A déli rész, ahol Lendva és térsége van, Zala megyének, ezen belül Hetésnek volt a része. Hetés azért is érdekes, mert ez volt a történelmi Magyarország, azaz a Magyar Királyság legkisebb tájrajzi egysége, talán 10 faluval, amit 100 évvel ezelőtt kettévágtak. A hetésieknek egyedi hímzésük, gasztronómiájuk, népszokásaik, talán saját táncaik is voltak, de a 20. században majdnem elveszett minden.
− Vallási szempontból azért érdekes Muravidék osztottsága, mert az északi rész, azaz Goričkó, inkább protestáns volt, és az is maradt. A déli rész pedig inkább katolikus. A reformáció idején itt is a protestantizmus irányába mozdult el a helyi nemesség, a Bánffy család. Ezért most azzal büszkélkedhet Lendva, hogy az első nyomtatott könyvet Szlovéniában itt adták ki 1574-ben, ami egy protestáns prédikátornak, Kulcsár Györgynek az igehirdetéseit tartalmazza. Később aztán a Bánffyak az ellenreformáció hatására rekatolizáltak, és akkor ez a térség visszatért a katolikus egyházhoz. Az északi rész azért tudott megmaradni protestánsnak, mert bár az Őrvidéken élő őrállóknak biztosított különféle jogokat a történelem során erősen csorbították, a szabad vallásgyakorlatot meghagyták nekik. Azonban hozzá kell tenni, hogy úgy hagyták meg, hogy az egész Őrségben két templomba járhattak, a többi helyen tilos volt a vallásgyakorlat. Az egyik most Ausztriában van, Oberwartban azaz Felsőőrön, a másik pedig majdnem Zalaegerszegnél, Kustánszegen. Ezeket a helyeket, ezért úgy is hívják, hogy artikuláris helyek. Ha tehát mondjuk egy szentlászlói református istentiszteletre akart menni, akkor jó 40 kilométert kellett mennie oda és ugyanannyit vissza. Így megcsonkítva hagyták meg a szabad vallásgyakorlatot.
A kérdésre, hogyan és mikor kerültek Szlovéniába, hiszen ő magyarországi, felesége pedig vajdasági, elmondta, hogy Veszprém megyében Nemesvámoson született, a teológiát Pápán végezte, ott találkozott feleségével, Rozgonyi Emőkével, aki torontálvásárhelyi születésű, és szintén református lelkész: − Amikor 2008-ban idejöttünk a térségről, Szlovéniáról szinte semmit sem tudtunk. 1991-től Muravidék reformátusságának lelkigondozását az Őrségi Református Egyházmegye látta el, mivel ekkor már Rédicsnél útlevéllel külön engedélyek nélkül is át lehetett lépni a határon. Amikor az elődöm nyugdíjba vonult, kérte az egyházi vezetést, hogy helyezzenek ki valakit ide. Így kérdeztek meg minket, és mi elvállaltuk a szolgálatot. Így beosztott lelkészként itt kezdtünk. Gyakorlatilag egy elöregedő gyülekezetbe kerültünk, komoly missziói helyzetbe. Mivel itt még van élő tradíció, van templom, vannak gyökerek, volt mire építeni. De az egyházközösség olyannyira kicsi, hogy önállóan egyelőre nem képes megmaradni. Összesen 150 egyházfenntartónk van, s ez nem elég, hogy egy lelkészt és az egész egyházi intézményt fenntartsa. A Szlovén Református Keresztyén Egyház ezért a Magyar Református Egyháztól kap segítséget arra, hogy a lelkészi szolgálatot folyamatosan biztosítani tudja. (A Magyar Református Egyház 10 évvel ezelőtt alakult szervezet, ami a Kárpát-medencében és most már a tengeren túlon élő magyar gyökerekkel rendelkező gyülekezeteket összefogja. Gyakorlatilag azt igyekszik jogilag összefogni, ami 100 évvel ezelőtt szétszakadt.) A lelkészi fizetést, az általános gyakorlattól eltérően, nem a gyülekezet biztosítja, hanem egy külső forrásból tudjuk fedezni – magyarázta a részleteket beszélgetőtársam.
A szentlászlói református templom
A szentlászlói református templom
A 2018-ban konfirmáltak a presbiterek egy részével
A továbbiakban elmesélte, hogy a II. világháború után csupán egy református lelkész volt 1947-ig itt Muravidéken, de 47 után ő is elköltözött. Helyettesítő szolgálatra először Újvidékről járt Póth Lajos 52-ig, azután Kopácsról Narancsik Pál esperes. Az 1980-as évek végén volt egy rövid időszak, amikor a Csáti Szabó Lajos püspök úr járt ide Laskóról. Ez azonban hatalmas távolság, és vonattal feljönni ide nagyon hosszú idő, ezért ők csak háromhavonta jöttek. Ez az állapot 1947-től tartott 1991-ig. Tehát az összes kauzális istentiszteletet: a keresztelést, az esküvőt, a temetést az evangélikusok végezték, mert a két egyház között olyan nagy különbség teológiában nincs. Mivel nagyon sok volt a vegyes házasság, azok, akik egyházhoz közeliek akartak maradni, logikusan az evangélikus egyház közelébe kerültek. Az, hogy egy ilyen hosszú idő után egyáltalán maradtak reformátusok, szerinte már magában is csodának számít.
Pártosfalváról Szentlászlóra idén május 11-én költöztünk át. Eddig ugyanis egy bérelt lakásban tudtuk csak lelkészlakást kialakítani Pártosfalván, ami egy evangélikus falu. (Szécsi) Szentlászlón (Motvarjevci), ahol a muravidéki reformátusok többsége él, az 50-es évekig volt lelkészlakás a református iskola épületében, de amikor államosították, megszűnt. Ezért, amikor mi 2008-ban idejöttünk, még nem volt lakásunk. Az egyháznak egyetlen kicsi temploma maradt Szentlászlón. 2012-ben nekiálltunk a templomfelújításnak, amit 2017-re fejeztünk be, közben tervezgettük, hogy egy parókiának alkalmas ingatlant veszünk Szentlászlón. Hosszú tervezés és várakozás után 2018-ban sikerült megvennünk egy olyan állapotú épületet, amit fel tudtunk újítani. Így 2019-től 72 év után ismét van parókia Szentlászlón. A gyülekezet önerejét eddig teljesen lekötötte a templom felújítása és a parókia rendbehozatala. Erre ezért is szükségünk van, hogy bérelt lakás költségeitől szabadulhassunk. Lassan építkezünk külsőleg, ugyanakkor belsőleg is, ami gyakorlatilag egy közösségi újraszervező munkával egyenlő – mutatott rá a református lelkész.
A szerdahelyi (središčei) református-evangélikus imaház
A kérdésre, hogy jelenleg hogyan látja a muravidéki magyarság megmaradását, elmondta, a helyzet és a statisztika nem igazán biztató: − Itt 1920-ban összesen 20 ezer magyar élt, azt mondták, hogy 4‒6 ezer volt, aki hivatalánál fogva él itt. Őket az első vonattal átküldték Magyarországra. Egyértelmű volt, hogy az itt maradt kb. 15 ezer magyar hosszú időn keresztül nem fogja tudni megőrizni identitását, így napjainkra 5‒6 ezerre csökkent a létszámuk. Református részről is nagyon rossz a helyzet. 100 évvel ezelőtt itt még több mint 1000 református élt. De sajnos ebben az időben élt itt is az egykézésnek az időszaka, ami azt jelentette, hogy egy család egy gyereket nevelt fel, hogy a birtok ne darabolódjon. Ám az első világháború és a második világháború is hatalmas vérveszteséggel járt, így sok család örökös hiányában kihalt. További gondot jelentett, hogy a reformátusok között 100 évvel ezelőtt még nem fordult elő vegyes házasság. A határmegvonással azonban a református településeket elszigetelték egymástól, így voltak, akik egyáltalán nem házasodtak meg. Később, amikor már egy kicsit megnyugodott a helyzet, katolikus, esetleg evangélikus párt találhattak maguknak, így egyre távolabb kerültek a református gyülekezetektől. Ez a folyamat odáig vezetett, hogy mire mi idejöttünk, sok esetben egy-egy temetéssel egy család utolsó sarját kellett eltemetnünk. Nagyon nehéz feldolgozni és elfogadni, hogy egy család utolsó élő leszármazottjának a koporsójánál állunk. Sajnos ezt hozta a 20. század. Amikor 20. század gerjesztette feszültségek kezdtek feloldódni, és az egyházak is szerencsés módon kezdtek közeledni egymáshoz, általánossá váltak a vegyes házasságok. Eleinte csak felekezetileg voltak vegyesek, később azonban már – mivel a nyelv nem jelentett gondot – nemzetségileg is vegyes házasságok indultak. Aztán a kommunizmus hatására ezek a családok kezdtek eltávolodni az egyháztól és a magyar nemzettől. Sokan inkább szlovénül iskoláztatták gyerekeiket, és az egyházukat is elhagyták, hogy jobban tudjanak érvényesülni. Azok a reformátusok, akiknek a hit fontos volt, és a katolikusok vagy evangélikusok közé kerültek, természetes módon egy idő után ezekkel a felekezetekkel azonosították magukat. Sok reformátust veszítettünk el akkor is, amikor Tito a 60-as években megnyitotta a nyugati határokat. A magyar‒jugoszláv határsávban élők közül ugyanis már sokan elveszítették türelmüket, és elegük lett a folyamatos kínlódásból. Mivel a két ország hidegháborús állapotban állt egymással, a határ mentén élőket folyamatosan zaklatták, főleg a magyar nemzetiségűeket. Ezeknek hatására zsugorodott mára 200 főre az országban található reformátusok száma, akik közül 150-en tartoznak szorosabban az egyházhoz. Manapság viszont sokan egy-egy egyházi alkalom, családi esemény után visszatalálnak hozzánk, a reformátusokhoz, úgyhogy azt mondhatjuk, hogy a statisztika ellenünk szól, a gyakorlat pedig mellettünk, mert bár voltak temetéseink, hosszú távon mégsem csökkent a reformátusok száma. Ma a Muravidéken azt mondhatjuk, hogy 5‒6 ezer magyar él, és talán 7 ezren vannak azok, akik magyar anyanyelvűnek vallják magukat. Tehát megjelent a kettős identitás, ami annyit jelent, hogy valakinek magyar az anyanyelve, de szlovénnek vallja magát. Kicsit tréfásan viszont azt jelenti, hogy valaki a szlovén–magyar meccsen magyarul szurkol a szlovén válogatottnak. Ezért a magyarság megmaradása itt kétségessé vált. Azt nem mondom, hogy el fog tűnni a magyarság, mert szerintem annál sokkal konokabb nép vagyunk, hogy mi csak úgy eltűnjünk. De akik nem tartják magukat szilárdan a nemzeti vonal mellett, szükségszerűen beolvadnak a többségi nemzetbe. Ezt abból lehet látni, hogy mondjuk kétnyelvű településeken pl. egy-egy találkozón mindenki magyarul beszél, de amikor hazamennek, akkor már egymás között a házaspárok sokszor szlovénul beszélnek. A megmaradáshoz kell a konokság, ilyen szempontból mi reformátusok talán jobban őrizzük a magyar identitásunkat is, mert elég nyakasok tudunk lenni. Ez a konokság nem elutasító másokkal szemben, hanem ragaszkodó a saját értékeinkhez – mondta végezetül Bódis Tamás.
(Folytatjuk)
Paraczky László
A projektum a Vajdasági Autonóm Tartomány, Tartományi Kulturális, Tájékoztatási és Vallásügyi Titkárság támogatásával valósul meg
