Hírek

Szenttamas.rs

 

Szent Iván-napi vigadalom volt Kiskunhalason

Immár harmadik alkalommal tartották meg a Szent Iván-napi vigadalmat, avagy a fények, tüzek, szerelmek éjszakáját az elmúlt hétvégén Kiskunhalason, a csodálatos természeti adottságokkal rendelkező Sóstó partján.

Szent Iván éjszakájának, más néven nyárközépnek a június 23-áról 24-ére virradó éjszakát nevezik. A mágikus jelentőségű éjszakát 3 nap választja el a nyári napfordulótól. Világszerte világi és egyházi ünnepek kapcsolódnak hozzá, mivel ekkor van az év legrövidebb éjszakája, amikor már a pogány szokások szerint is az emberek nagy tüzeket raktak, hogy elűzzék a sötétséget. A kereszténység is átvette a pogányok tüzes, vidám ünnepét, és a Keresztelő Szent Jánosból lett Szent Iván nevéhez kötötte. Elődeink hiedelemvilága szerint bűvös és mágikus éjszaka ez, amikor szinte bármi megtörténhet, és a rég vágyott kívánságok is teljesülhetnek. A néphagyományokhoz kacsolódva örömtüzeket gyújtanak az emberek, amelyeknek csodás erőt tulajdonítanak őseink.

Az egész napos táncos, szórakoztató rendezvény, amelynek főszervezője a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. volt, már pénteken táncos hívogatóval próbált kedvet csinálni a remek programhoz. Az eseménysorozat szombaton délelőtt a 40 éves Lyra együttes gyermekkoncertjével kezdődött. A legemlékezetesebb produkció a Kiskunhalasi Városi Fúvószenekaré volt, amely a fellépést a tóban állva kezdte, majd az egyórás koncert a színpadon folytatódott. A Szenttamásról érkezett táncosok és énekesek vidám gyermekműsora csalt mosolyt az arcokra. A minden korosztálynak megfelelő program délután fél 3-tól folytatódott, öt órától a veteránautók és motorosok bemutatóját tartották, este pedig a tűzé volt a főszerep. Hat órától a Magyar Bor és Pezsgő napja alkalmából közös koccintás tartottak. Az estet a Melodyland zenekar koncertje zárta.

A június 25-i halasi Szent Iván-napi ünnepségen a szenttamási Pitypang Néptáncegyesület Suttyó táncegyüttese, továbbá Salamon Ákos és Forgács Szabolcs lépett fel. A kicsik halászosdi somogyi táncokat, az énekkettős pedig al-dunai farsangos dalokat adott elő.

Kiskunhalasi beszámoló képek

Kiskunhalasi beszámoló képek

Kiskunhalasi beszámoló képek

Kiskunhalasi beszámoló képek

szenttamas.rs (Fotó: Halasmédia.hu)