Önkormányzat

Szenttamas.rs

Másfél órás vita a költségvetésről

 

A szenttamási Községi Képviselő Testület sorrendben 21. ülését kedden, november 18-án tartotta. Az összejövetelre ezúttal 15 napirendi pontot láttak elő. Az elmúlt ülésről készült jegyzőkönyv elfogadása után a képviselők megvitatták a községi költségvetés harmadik módosításáról szóló határozatot, továbbá a községi büdzsé felhasználásáról szóló beszámolót a 2014. január–szeptemberi időszakra vonatkozóan. Az ellenzék többször is kifogásokat emelt, először a költségvetés átütemezése, majd pedig a község pénzügyi mérlegét, ami az első kilenc hónapot illeti. A DP egyik képviselője szerint a hatalom túl sok pénzt választ le a Zmaj utca befejezésére, ugyanis ezidáig már 56 millió dinárt fektettek a munkálatokba, a költségvetés szerint pedig még 33 milliót ruháznak be. Szerinte az esővízelvezető rendszert sokkal kevesebb pénzből meg lehett volna oldani, az erre előlátott pénzt pedig máshova utalni. A felvetésre a polgármester, Zoran Mladenović reagált, aki elmondta, hogy a Zmaj utcában az esővízelvezető rendszer kiépítése és az aszfaltozás maradt hátra. Még mielőtt ezekhez a befejező munkálatokhoz kezdenének, az időközben elkészült stúdium alapján először az idevezető utcákban kell kiépíteni az esővízelvezető hálózatot, melyek mindegyike a Zmaj utca közepén lévő csatornákra csatlakozik: – Ide folyik a víz a Laza Kostić, a Polit, a Szerbia, a Bard, és a Sonja Marinković utcákból, továbbá két központban lévő térről is. Először itt kell megoldani az esővízelvezetőket, nem pedig hátulról kezdeni a munkát – magyarázta a polgármester. Mint mondta, több évtizede halogatott problémáról van szó, amit most végleg szeretnének megoldani: – Nem az utca esztétikai kinézése miatt választottuk le az említett eszközöket, hanem az évtizedek óta húzódó probléma megoldására. Nem szeretnék ugyanis, ha esőzések alkalmával patakokban folyna a víz a városközponton keresztül, ezért kerül minden a föld alá – tette hozzá az elnök, aki egyúttal emlékeztetett arra, hogy a szennyvízelvezető csatornát a Zmaj utcában teljesen befejezték. Ugyancsak lefektették az összes szükséges kábelt, megoldották az utca világítását, lerakták a kinker lapokat, és az utca már csaknem teljesen kész.


A költségvetés módosításához úgy az ellenzék, mint a hatalmi koalíció tagjai is hozzászóltak. Paroški Radivoje, a Szerb Haladó Párt képviselője szerint a harmadik módosításra nincs is szükség, mert szerinte az év végéig úgyis még egyszer átütemezik a büdzsét. Felszólalásában bírálta a hatalmi koalíciót, amely szerinte rosszul gazdálkodott, és a módosítást sem odafigyeléssel készítette el. Szerinte a reális és a tervezett összegek között nagy az eltérés, úgy a bevételt, mint a kiadásokat illetően. Példaként megemlítette, hogy a községi tanács és az elnök fizetése nem változott, viszont a községi közigazgatásnál a növekedés az adatok szerint 4 millió dinár felett van. Ugyanakkor az iskolák, a gimnázium és a Szociális Központ kevesebb eszközt kapott, ami szerinte nincs rendben. A képviselő ugyanakkor pozitívan értékelte azt, hogy a kultúrára valamennyivel több pénzt láttak elő, mint eddig. Megjegyezte, nem tudja miért és mire láttak elő a Mezőgazdasági földterületek védelméről, rendezéséről és hasznosításáról szóló programmal 54 millió dinárt, hiszen ezt illetően az elmúlt 9 hónapban nem történt semmi. Feltette a kérdést, mik a tervek erre vonatkozóan az elkövetkező három hónapban. Felszólalására a községi elnök és a pénzügyi osztály vezetője reagált. Zoran Mladenović elmondta, hogy a büdzsé átütemezésére a nem tervezett kiadások miatt került sor. Itt megemlítette a Vuk Karadžić Általános Iskolában a fűtés felújítását és a Szociális Központ épületén a tető javítását, továbbá az utazó diákok költségeinek részbeni megtérítését. Arra, hogy a községi közigazgatás esetében miért növekedtek az eszközök, az elnök elmondta, hogy jelenleg a községházán tetőfelújítás folyik, ami az elsődleges számítások szerint több, mint 4 millió dinárba kerül majd: –  Egyébként a költségvetésben összesen 19 pozíció változik, ezek pedig egy külön oldalon fel vannak tüntetve a jobb érthetőség és átláthatóság miatt – mondta a polgármester. A Községi Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Osztály vezetője, Szögi Erzsébet a büdzsé átütemezését illetően kifejtette, hogy azt nem kizárólag az anyagi eszközök felhasználásának átvilágítása, hanem a törvény is kötelezi: – A költségvetésnek nyilvánosnak kell lennie, mégpedig kétszer egy évben. A hat és 9 hónapos költségvetés ugyanakkor közvitára terjeszthető – emlékeztetett a szakember. Mint mondta, több tétel is megváltozott a költségvetést illetően. A tervezett bevételek kisebbek, a kiadások pedig nagyobbak voltak. –  Főleg az ingatlanadó megfizettetése volt a vártnál sokkal kisebb, ugyanakkor nem számítottunk arra, hogy a községnek például építkezési telket kell majd vásárolnia – mondta Szögi Erzsébet.

 A mintegy másfél órás vita végén a képviselők két napirendi pontot 16 igen és 7, illetve 8 ellenszavazattal elfogadták.

Az ülés folytatásában a képviselők elfogadták a határozatot Szenttamás Község Településrendezési és Építési Igazgatósága Közvállalat alapító okmányának változásáról és bővítéséről, továbbá határozatot hoztak a Beljanska barai Természetpark Tanácsának megalapításáról. A képviselők elé került a Radost Iskoláskor Előtti Intézmény 2013–2014. évi munkajelentése és a 2014–2015. évre szóló munkaprogramja, és a nádaljai Helyi Közösség tanácsának 2015. évre vonatkozó munkaprogramja, amelyek ugyancsak elfogadásra kerültek.

KKT 21 képek nov. 18.

A KKT 21. ülése a képviselői kérdésekkel valamivel 17 óra után ért véget.

Paraczky László